Az Adó- és Pénzügyi Hivatal csalásellenes főosztályának vezetője ellen indított bűnvádi vizsgálatot a korrupcióellenes ügyészség.
Romeo Florin Nicolaét tegnap idézte be gyanúsítottként a hatóság a ploieşti-i részlegéhez, ahol közölték vele, hogy befolyással való üzérkedéssel, illetve ehhez kapcsolódoan kenőpénz elfogadásával vádolják. Az ügyészek szerint még 2010-ben ötezer eurót kért és kapott egy vállalkozótól egy adóügylet kedvező rendezése érdekében. Nicolae az ügyről egyelőre csak annyit nyilatkozott, hogy tudomása szerint ő nem tett semmi rosszat, ügyvédje pedig elmondta, hogy semmilyen hatósági megelőző intézkedés nincs érvényben a védencével szemben. Gelu Ştefan Diaconu, az országos adóhatóság elnöke tegnap azt javasolta Victor Ponta kormányfőnek – aki 2013-ben maga nevezte ki a főosztályvezetőt az újonnan létrehozott részleg élére –, hogy Nicolaét függessze fel tisztségéből a helyzet tisztázásáig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.