Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke köszöntőjében a közösségek önszerveződésének és önellátásának fontosságáról szólt, idézve a magyarországi falugondnokság rendszerét kezdeményező Kemény Bertalan gondolatát: „ember nélkül semmi nem lehetséges, intézmény nélkül semmi nem tartós”. A falugondnoksághoz olyan ember kell, aki nem munkának, hanem szolgálatnak tekinti, hogy törődik a falusi emberek ügyes-bajos dolgaival, viszont a szolgálat intézményesülésére is szükség van ahhoz, hogy a feladatot tartósan elvégezzék – fűzte hozzá a politikus.
Térségünkben, Székelyföldön, Erdélyben ilyen jellegű állami intézményrendszer nincs, pedig nagy szükség lenne rá. Ahol létezik, jobbára egyházi kezdeményezésként működik falugondnoki szolgálat. A falugondnok főként elzárt, kis lélekszámú településeken segít időseken, gyermekeken – hangzott el egy 2011. márciusában a témáról szervezett háromszéki, folytatásra méltó tanácskozáson, melyet az akkori komollói református lelkész, Balla Barna szervezett, aki Komollón meghonosította a falugondnokságot. A szolgálat lényegét találóan fogalmazta meg a Romániai Falugondnokságok Szövetségének akkori és mostani elnöke, Balázs Sándor unitárius lelkész: ,,Ne csak értelemmel, hanem lélekkel is próbáljanak közeledni a falugondnoksághoz, érezzenek felelősséget az idősek és a gyermekek iránt.”
Ha lenne államilag fenntartott és finanszírozott falugondnoki hálózat, az tehát nem biztosítaná a szolgálat lényegét: lélek – empátia, együttérzés és segítőkészség – nélkül ugyanis fabatkát sem ér. Persze, állami feladat lenne megszervezni a falugondnokság intézményrendszerét, csakhogy egyelőre nem határozott, tisztán körvonalazott állami érdek segítséget nyújtani tanyavilágon, nehezen megközelíthető falvakon, elöregedő, szórványvidéki településeken idős magyar embereknek. Noha e térségekben segítő, áldott emberként is emlegethető lenne az idősek gondjain könnyítő – bevásárlástól hivatalos ügyintézésig terjedően – falugondnok, amennyiben hosszú távon mégis szükségünk van rá, meg kell teremtenünk ennek biztos intézményrendszerét. Jól jönne az önkormányzati támogatás, de leginkább az egyházakban, cselekvő lelkészeinkben bízhatunk annak érdekében, hogy – Kolumbán Gábor székelyföldi vidékfejlesztési szakember Torockón elhangzott szavaival élve – „az eltartottság állapotából eljuthassunk az önfenntartásig”.
És ez nem más, mint egy konkrét, kis autonómiateremtő gyakorlat.