Magyarország közismerten nem fogadja el a kvótarendszert, tegnap pedig Klaus Johannis államfő is bejelentette: Románia ellenzi azt. Johannis bürokratikusnak tartja az EB kötelező befogadási kvótákra vonatkozó elképzelését és elutasítja a számszerűsítést, mondván: „nem alkatrészekről beszélünk, amelyeket meg kell számolni, hanem emberekről”. Noha egyfajta összesítés, mégis igen lényegesek azok a számok, amelyeket tegnap ismertetett a budapesti török nagykövet. Sakir Fakili elmondta: pillanatnyilag kétmillió szíriai menekült van Törökországban, ezzel hazája az egyik legtöbb menekültet befogadó ország. A diplomata azt is megjegyezte, a bevándorlási válság globális probléma, amelyre globális választ kell adni, és a válság okait is kezelni kell.
A menekültáradatot, illetve a bevándorlók elhelyezési problémáit szemlélve valóban háttérbe szorul az okok firtatása. Pedig azokat nem ártana alaposabban ismerni, hogy ne csak a puszta, döbbenetre valóban okot adó képsorok alapján mérlegeljünk, ítélkezzünk. E jókora problémahalmaz lényeges elemére hívja fel a figyelmet egy, a szír–török határvidékről tudósító magyar újságíró, Földes András ugyanis azt jelzi, hogy a Törökországban lévő szírek nagy többsége nem kíván Európába jönni, a határ mentén húzzák meg magukat, visszatérésre várnak. Csakhogy Szíriában évek óta polgárháború pusztít, terebélyesedik az iszlám fundamentalizmus, a hazatérés egyelőre reménytelen ábránd. Ám a törökországi táborokba kényszerültek újólag elmondják: „Szíria a háború előtt nem lepukkant arab ország volt, hanem a diktatúra ellenére viszonylag nyitott, gazdag hely, amelynek lakói büszkék voltak történelmükre, kultúrájukra”...
De a nagyhatalmak által a térségre erőltetett „arab tavasz” közismerten nem demokráciát és nyugalmat, hanem nyomort, terrort és menekülést eredményezett, ezért ebben a szerencsétlen válságban nemcsak a menekültek elhelyezése, országok szerinti elosztása kellene fejtörést okozzon a politikusoknak, hanem az is, hogy miként érhető el, hogy azok a szírek, akik Törökországból még hazamennének – és ez milliós nagyságrend! –, ezt meg is tehessék. Nem elegendő tehát az európai menekülttáborok számát növelni, ide-oda toloncolni az érkezőket, illetve munkaerővel kapcsolatos spekulációba bonyolódni, hanem azért is kellene tenni, hogy a szíriai hazavágyók visszatérhessenek otthonaikba. És addig kellene cselekedni, amíg útra nem kerekedik az is, akinek eddig esze ágában sem volt Európába jönni.