Berlinben kiásták és kiállították az 1991-ben feldarabolt és elásott, majdnem 20 méter magas gránit Lenin-szobor 3900 kilogrammos fejét.
Majdnem két és fél évtized és végeláthatatlan viták után csütörtökön új otthonra talált az 1,7 méter magas szoborfej a spandaui citadellában, ahol egy várhatóan jövő tavasszal nyíló kiállítás egyik központi eleme lesz. A Leleplezve – Berlin és emlékművei című tárlat a német főváros több korszakából mutatja be a köztéri szobor- és emlékműtermést, valamint azt, hogy miként viszonyul Berlin a korábbi korszakokból származó emlékműveihez.
Csütörtök reggel daru emelte ki a vöröses kőfejet, amely a város délkeleti szélén, egy erdő talaja alatt rejtőzött, onnan teherautó vitte Spandauba. A szobrot a szovjet birodalom összeomlása után, 1991 őszén kezdték lebontani sok más hasonló emlékművel együtt. A kommunista forradalmárt, a Szovjetunió első vezetőjét egy gigantikus zászlóval együtt ábrázoló szobrot több mint 120 darabra aprították. A munka a tervezettnél tovább tartott, 1992-ben ért véget, nemcsak a művelet bonyolultsága miatt, hanem azért is, mert sokan tiltakoztak a szobor eltávolítása ellen, és igyekeztek akadályozni a bontást.
A gránitból készült Lenin-szobor a szovjet „udvari szobrászként” is emlegetett Nyikolaj Tomszkijnak, a szovjet művészeti akadémia egykori elnökének munkája. A 19 méter magas alkotást 1970-ben, Lenin századik születésnapja alkalmából állították fel a Friedrichshain városrészben fekvő, akkor Lenin, ma az Egyesült Nemzetek terén. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.