Járulékos ,,áldozatok”

2015. szeptember 14., hétfő, Belföld

Kimondottan rossz hatással lehet a turizmusra az, hogy az oktatási minisztérium az utolsó száz méteren megváltoztatta a tanév szerkezetét, mivel sokan már előre lefoglalták a téli kirándulásokra a szálláshelyeket a vakációkhoz igazodva – jelezte a turisztikai ügynökségek szövetsége.

A szakmai szervezet szerint megközelítőleg tízezer szálláshelyfoglalásról van szó, amelyeket a szülők nem tudnak majd kihasználni, mivel a vakációk más időtartamra esnek, az előre kifizetett össze­geket pedig nem kaphatják vissza az előzetes foglalásokra vonatkozó szerződések értelmében. A számítások szerint személyenként 500–600 eurós veszteségről van szó, mintegy tízezer előzetes foglalásról, azaz összesen kétmillió euró veszteségről. A szövetség vezetői szerint főképp a téli szünet egy plusz hete, a februári szünet, valamint a tanév nyári kiterjesztése okozta a gondokat, és az, hogy a szaktárca úgy döntött, hogy nem egyeztet senkivel előtte. (Mediafax)
MOST MÁR MEGÉRI. A korábbi hónapokhoz képest hatalmas összeggel, fejenként 250 ezer lejjel jutalmazza a pénzügyminisztérium a júliusi nyugtalottó-sorsolás nyerteseit. A július 19-i húzáson a júniusi kasszabonok vehettek részt. Azokért a nyugtákért járt pénzjutalom, amelyeken a június elsejei dátum és az 509 lejes összeg szerepelt. A szaktárca honlapján közölt adatok szerint a határidő lejártáig mindössze négyen jelentkeztek a nyereményért, ezért az egymillió lejes nyereményalapot négyük között osztják szét. A nyugták hitelesítése még zajlik. A következő nyugtalottó-sorsolást szeptember 20-án, vasárnap tartják. Ezen az augusztusi nyugták vesznek részt. (Maszol)
BUSÁS JAVADALMAZÁS JÖN. Az új közalkalmazotti bértörvény kivonata alapján Bukarest polgármestere lesz a legjobban kereső választott helyi tisztségviselő Romániában, havi bruttó jövedelme ugyanis eléri majd a 16 ezer lejt, míg egy háromezer lakosnál kevesebbet számláló község elöljárója havi bruttó 6900 lejt fog keresni – derült ki a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi lap összeállításából. A 2016-tól hatályba lépő jogszabály mostani változata szerint az államfő, a miniszterelnök, valamint a szenátus és a képviselőház elnökének bére 21 ezer lej lenne, a miniszterek és a parlament különbizottságainak vezetői 19 ezer lejt kapnának, míg az államtitkárok, szenátorok, képviselők és megyeitanács-elnökök bruttó 14 680 lejt keresnének. Becslések szerint a bérkiegészítés költségvetésre gyakorolt negatív hatása 2016-ban bruttó 15,5 milliárd lej lesz. (Krónika)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-09-14: Világfigyelő - :

Felerősödött menekültáradat

Az elmúlt hétvégén az eddiginél jobban felerősödött a menekültáradat Magyarországon, újabb rekordok dőltek meg a szerb–magyar és a magyar–osztrák határon egyaránt. Keddtől szigorítja Magyarország a határátlépési és menekültügyi szabályokat, így vélhetően addig minél többen megpróbálnak átjutni az áhított Nyugatra.
 
2015-09-14: Belföld - :

Megszabadultunk az adósságtól

Románia kifizette tartozása utolsó részletét is a Nemzetközi Valutaalapnak – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szombat este egy tévéműsorban.