Új tanév, régi gondok

2015. szeptember 14., hétfő, Belföld

Országosan több mint hárommillió gyermeknek kezdődik meg ma újra a tanulás. A minisztérium utolsó pillanatban módosított még a tanév szerkezetén, és elismerik azt is, hogy az iskolák egynegyedében továbbra sem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani az oktatásra.
 

A szaktárca által közzétett naptár szerint a 2015–2016-os tanév 36 hétből áll majd. Kivételt csak a végzős diákok képeznek, akik június 3-áig tanulnak, és ezt követően négy hétig tart még az érettségi. A nyolcadikosok június 17-én zárják a tanévet, ezt követően kell képességvizsgázniuk.
A tanév továbbra is két félévből áll, az első szeptember 14-én kezdődik, október 31. és november 8. között az elemisták és óvodások vakációznak. A téli szünet háromhetes lesz, december 18-tól január 10-ig, a két félév közötti vakáció pedig a február 6. és 14. közötti időszakra kerül. A húsvéti vakáció április 23. és május 3. között lesz, a tanév pedig június 24-én ér véget.
Az oktatási tárca adatai szerint az iskolák 80,3 százaléka megkapta a működési engedélyt, 16 százalékuknak nincs egészségügyi engedélyük, ada­taik szerint a romániai gyermekek négy százaléka kénytelen ilyen tanintézménybe járni. Sok, főként vidéki iskolában nincs folyó víz, az illemhely az udvaron található, és bizonytalan az is, télen mivel fűtenek. A minisztérium elismeri, a romániai iskolák negyedét nem is szabadna megnyitni az új tanévben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2015-09-14: Közélet - Fekete Réka:

Kapuját nyitja óvoda, iskola

Háromszék 316 tanintézményében közel 35 ezer óvodás és iskolás, valamint 3100 pedagógus számára kezdődik meg ma az új tanév. Tíz korábbi igazgató és kilenc aligazgató helyébe új tisztségviselőket nevezett ki ideiglenesen a megyei tanfelügyelőség, akik nyugdíjazás miatt vagy egyéb okokból kérték felmentésüket, két esetben helyi javaslatra történt a leváltásuk. A 2015–2016-os tanévben vagy újabb versenyvizsgáig Kovászna megye főtanfelügyelője Kiss Imre.
2015-09-14: Közélet - Iochom István:

Nemzetközi főzőverseny és Mária-búcsú (Torjai falunapok)

Tizenkettedik alkalommal szervezett falunapokat az elmúlt hétvégén a helyi önkormányzat és a polgármesteri hivatal az Aporok falujában, ahol ülepítőállomást és kisebbségi közösségi házat adtak át, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, és tegnap a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A torjai és a csernátoni volt Felső-Háromszék idei utolsó előtti faluünnepe, a legutolsót december végén Esztelneken tartják.