Sok feladat vár a diákságra, de ha küzdenek, tanulnak, s megfogadják tanáraik jó szavát, sikeresek lesznek az életben is – fogalmazták meg a Baróti Szabó Dávid Középiskola és a Gaál Mózes Általános Iskola tanévnyitóján többen is.
Az általános iskola igazgatója, Zajzon Csaba arra kérte a diákokat, fogadják el a kihívást, és jövőjük érdekében tegyenek azért, hogy a helytálláshoz oly szükséges tudás alapjait minél jobban elsajátítsák. Az intézményvezető kitért a diákdombi tantermek elvesztésére is: a helyzet megoldására segítségét felajánló polgármesteri hivatalnak köszönetet mondott, a szülőket pedig biztosította, a szűkösség ellenére is jó körülmények között tanulhatnak gyermekeik. A középiskola vezetője, Dimény János a diákságnak azt kívánta, zárjanak legalább olyan évet, mint amilyent az előttük járó nemzedék ért el, akik eredményesek voltak a tantárgyversenyeken és az érettségin is. A város polgármestere, Lázár-Kiss Barna András arra szólította a diákokat: ne feledjék, az iskolában azokat az eszközöket kapják meg, amelyekkel, ha jól sáfárkodnak, célt érhetnek az életben; a tanárokat arra kérte, mutassanak utat, és fedeztessék fel a tudás világát a diáksággal.
A Cimbora Óvoda nevében Varga Edit búcsúztatta, az általános iskola részéről Derzsi Zsuzsa fogadta az előkészítő osztályba lépőket, s ígérte, minden segítséget megkapnak, hogy az előttük álló temérdek „titkot” mielőbb megismerhessék. Boga Norbert katolikus segédlelkész ahhoz kért erőt Istentől, hogy a diákság a ráháruló feladattal megmérkőzhessen.