A kézdivásárhelyi önkormányzat múlt heti ülésén az ivóvíz- és szennyvízhálózat Nyujtód felé történő bővítésére vonatkozó pályázattal kapcsolatos határozattervezetekről is döntöttek. Az ülésen a megyei regionális szolgáltató képviseletében Baló Attila, a részvénytársaság beruházási osztályának vezetője is jelen volt, és az önkormányzati képviselők sok esetben kényelmetlen kérdéseire is válaszolt. Mint kiderült, sok választási lehetőség nincs: ha nem hosszabbítanak szerződést, európai uniós pályázatról lévén szó, több millió eurót kell visszafizetni. Az újabb vízdrágítást pedig semmiképp nem lehet elkerülni.
Baló Attila érvelése során kifejtette: ha a helyi tanács nem bólint rá a pályázattal kapcsolatos szerződés meghosszabbítására, veszélybe kerülhet az Európai Fejlesztési Banktól lehívandó hitel második részlete, és amennyiben a programban részt vevő négy háromszéki város – Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló – nem tesz eleget a pályázatban foglalt feltételeknek, az egész összeget – százmillió eurót – vissza kell fizetniük az említett önkormányzatoknak. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járna a négy város költségvetésére nézve.
Több városatya szólt hozzá a három határozattervezethez, magyarázatot kérve arra, hogy mi indokolja a közeljövőben esedékes újabb vízdrágítást. A drágulás mértéke egyébként az Aquacov közgyűlésén dől majd el. Rákosi János, az MPP tanácstagjának számításai szerint az Aquacov Egyesület és a Közüzemek Rt. regionális szolgáltató bejegyeztetése óta eltelt időszakban a víz köbméterenkénti ára kétszáz százalékkal emelkedett. A városatya kifejtette: figyelembe kell venni a lakosság fizetőképességét, hiszen sokan élnek szegénységi szint alatt, nekik minden bani számít. Szigethy Kálmán MPP-s tanácstag a havi vízszámlákra rátett pluszfogyasztást kérte számon a részvénytársaság beruházási osztályának vezetőjétől, aki a pályázat részleteit ismertette, amelyben többek között a drágítás is szerepel. Elmondta: a dráguló energia és az infláció miatt kényszerültek újabb áremelésre, az utóbbi években a megyei szolgáltatónál dolgozók fizetését nem emelték. A számlázás kapcsán kifejtette, hogy a központi vízóra állását veszik figyelembe, és sajnos legtöbb esetben azok járnak rosszul, akik becsületesen jelentik a fogyasztásukat – ők fizetik a különbözetet azok helyett, akik be sem engedik a cég munkatársát leolvasni a belső vízórát. Az is elhangzott, hogy a 2010–2015-ös időszakban a szerződés előírásai szerint az ivóvizet fokozatosan drágították, és ebből fedezték a költségek egy részét, 2015 után viszont nem kell további drágításra számítani, mindössze az inflációs kulccsal igazítják ki a számlákat. Hosszas vita után a víz- és csatornahálózat bővítésével kapcsolatos határozattervezetek mellett a kilenc RMDSZ-es tanácstag szavazott – ez elég volt ahhoz, hogy zöld utat kapjanak –, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői vagy tartózkodtak, vagy ellene voksoltak.