Egy előrehozott választás ma a Fidesz jelentős győzelmét hozhatná, de ebből nem következik, hogy a gazdaság jól járna ― fejtette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke a Napi Gazdaság tegnapi számának adott interjújában.
A pártelnök ezzel a piaci elemzők kijelentésére válaszolt ― a lapban tőlük idézett vélekedés szerint ugyanis Magyarország számára a legelőnyösebb opció az előrehozott választásokat jelentené.
Kóka János ennek kapcsán elmondta: az elemzőknek azt is meg kellene vizsgálniuk, hogy Orbán gazdaságpolitikája mit hozna. ,,A 2006-os választáskor tizennegyedik havi nyugdíjjal, tíz százalékkal olcsóbb árammal és harminc százalékkal olcsóbb fűtéssel, ingyentankönyvvel, ingyengyógyszerrel, félárú autópályadíjjal kampányoltak. Ez nem hoz gazdasági stabilitást, ezektől nem leszünk versenyképesebbek" ― jelentette ki.
Az SZDSZ elnöke szerint egyelőre lehetetlen arra a kérdésre válaszolni, hogy egy Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-vel szövetségre lépnének-e 2010-ben. Ma nem ezen gondolkodom, hanem azon, hogyan kerülhetjük el, hogy Orbán Viktor 2010-ben kétharmados ― alkotmányozó ― többséggel jusson hatalomra ― nyilatkozta Kóka János.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.