Másnap – augusztus utolsó napjára kelve – egészen kezdtünk ráeszmélni arra az „új napra”, hogy vége a huszonkét esztendei román uralomnak, szabadok lettünk, élhetjük teljes szívvel, minden visszafojtottság és bangyinos-hazátlan csúfolások nélkül a „magyar életünket”. Kivált mi, akiknek állandóan a „szomszédság rádiójára” állhatott a fülünk, végleges biztonsággal éreztük s tudtuk, hogy a bécsi döntés megváltoztathatatlan, miután azt két olyan nagyhatalom, mint Németország és Olaszország hozta Magyarország és Románia előzetes hozzájárulásával, mint ahogy alá is írta mindkét fél Bécsben a „döntőbírák”, a német és olasz külügyminiszter által előterjesztett döntést Erdély kettéosztásáról – Észak-Erdély Magyarországé, Dél-Erdély Romániáé –, „garantálva” is egyben „nagyhatalmilag” az új határokat.

Egyszer volt egy szegény ember, akinek a világon semmi egyebe nem volt, csak egy szürke lova. Azzal kereste a mindennapi kenyerét, hogy eljárt a szürke lovával őrölni; éjjel-nappal mindig őrölt rajta. A szürke ló nagyon megunta ezt a dolgot, látta, hogy a más ember lova mindig párjával őröl, neki meg magának kellett húzni a malmot, azt mondja hát a gazdájának: