Domboldalon kaszáló férfit, gumikerekű lovas szekeret már nem nagyon látni Európában, Erdélyt e tekintetben sokan élő skanzennek tartják, emiatt fotózzák többen is. Ebben a sorban Koffán Tamás fényképei különleges helyet foglalnak el a szabatos komponálás, a visszafogottság, a megidézett motívumvilág, a belső mondanivaló okán – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a tárlatot Vargha Mihály múzeumigazgató. Az alkotó vallja, a fekete-fehér fénykép megteszi az első lépést a színes valóságtól az absztrakció felé, de amit az említett tárlaton megmutat az egyszerű ember mindennapjaiból, ismert képzőművészek, írók életéből, az igencsak valóságos, nincs benne semmi hamis. Ezt alátámasztják a fotók keletkezését leíró rövidebb-hosszabb szövegek, amelyekből megtudjuk, alanyaival milyen körülmények között találkozott, mi volt az, ami első látásra hatott a fotográfusra, milyen történet okán kutakodott mélyebben egy ember életérzésében, s találkoztak másodszor és harmadszor is, kinek milyen tragédia hagyott nyomot az életében. Apró részleteket mutat meg mesteremberek műhelyéből, elmeséli fiatal srácok első cigarettára gyújtását, egy máré­falvi kisfiú történetét, akit súlyosan megsebesített a med­ve, bemutatja a felsőlemhényi pásztort, aki maga műtötte meg a kecskéjét.
Mindennapi, mégis különös történetek Koffán Tamás harmincéves Erdély-járásából, amelynek jellemzésére idézzük az 1994-ben az Orotva közeli legelőn megesetteket: „A pásztorok (majorok) minden évben felfogadnak egy-két pakulárt (bojtárt) a legeltetési szezonra. A reggeli sajtkészítés után kicsit elüldögéltünk az esztenában. Károly nagy figyelemmel hallgatta a világ távoli tájairól szóló elbeszéléseimet, egy utazó muzsikus élményeit, majd felsóhajtott: Hát, Tamás bácsi, holnap megyek, elcserélem a tehenet parabolaantennára. Végre világosan megértettem, hogy miért is ülök én most ott a rengetegben, szemben vele egy pásztorkunyhóban. Én meg elcserélném a parabolaantennát tehénre – válaszoltam.” Koffán Tamás kiállítása november 8-áig látogatható.