Újabban szinte nem telik el nap, hogy a mélypontra jutott magyar–román államközi kapcsolatokat ne rontanák tovább a bukaresti kormány képviselői. A hétvégén ismét a magyar–román határra tervezett kerítés miatt mondott oda Budapestnek a román külügyminiszter. Nem maradt el a magyar replika sem.
Autista és elfogadhatatlan cselekedet a határok lezárása, amely sérti az Európai Unió szellemiségét – ezt nyilatkozta szombat este Bogdan Aurescu román külügyminiszter. Szijjártó Péter, a budapesti kormány külgazdasági és külügyminisztere bírálta román kollégája szavait: „több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől”. Hozzáfűzte: Bogdan Aurescunak semmi alapja sincsen arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket. „Mi egy több mint ezeréves állam vagyunk, amely történelme során többször kellett hogy megvédje nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem” – szögezte le. A tárca közleménye szerint a Külgazdasági és külügyminisztérium hétfőre bekérette Románia budapesti nagykövetét.
Szijjártó szavait a román külügy nem kívánja kommentálni – írták tegnapi közleményükben. A provokálónak tartott kijelentéssel Bukarest szerint a magyar diplomácia irányítója folytatta a román vezetők elleni „elfogadhatatlan támadásait”. Leszögezték: a román külügyminisztérium nézetei világosak és közismertek az adott témát illetően, és ezek „összhangban állnak mások európai és nemzetközi szinten megfogalmazott álláspontjával”. A román fél álláspontját újból ismertetni fogja a magyar hatóságokkal Románia budapesti nagykövete, akit meghívtak a magyar külgazdasági és külügyminisztériumba – zárul a közlemény.