A dolgokról egy földi szellemnek
A kézdivásárhelyi Városi Színházban ma 19 órától és szerdán 18 órától a Mácsafej zenekar – Ferencz Áron, Ferencz Csaba, Márk Attila, Ticusan János, Vitályos Lehel –, Gábor Szabolcs szaxofonos, Kolcsár József előadóművész A dolgokról egy földi szellemnek című zenés-verses előadást játssza.
Fekete Vince verseit Ferencz Csaba zenésítette meg, Szilágyi Domokos verseinek felhasználásával a szöveget Kolcsár József és Ferencz Csaba állította össze. Rendező: Kolcsár József.
Jegyek válthatóak a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában 8–16 óráig vagy az előadások előtt egy órával felnőtteknek 15 lejért, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejért. Helyfoglalás a 0267 360 179-es és a 0729 058 197-es telefonszámon. Akik már váltottak bérletet a kézdivásárhelyi Városi Színház 2015/16-os évadjára, megtekinthetik bérlettel is az előadást.
Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház ma 18 órától (a tegnapi téves időpontért elnézést kérünk) az új stúdióban Molière: A fösvény című előadást játssza Bocsárdi László rendezésében.
Könyvbemutatók
* A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ma 18 órakor és a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban csütörtökön 18 órakor Hubert Rossel: Les églises fortifiées du pays Sicules (Székelyföld erődített templomai) című kötetének bemutatójára és a szerző vetített képes előadására kerül sor.
* A baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében ma 19 órától Bogdán Mária Emese csíkszeredai testnevelő tanár Intő című, az Ábel Kiadó és a Csíkszeredai Kiadóhivatal gondozásában megjelent kötetét mutatják be. Munkájában sokéves tapasztalatát és eredményeit összegzi.
* A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár pincéjében szeptember 25-én 17 órakor bemutatják dr. Turóczi Ildikó Boszorkányok, sámánok, varázslók című könyvét. A szerzővel Vántsa Judit könyvtárvezető beszélget.
Író-olvasó találkozó
Kézdivásárhelyen a Kosztándi Galériában szeptember 25-én, pénteken 18 órakor a Székely Hírmondó meghívottjaként Szávai Géza író mutatkozik be. Közreműködik Gáspárik Attila színművész (Marosvásárhely). Házigazda: Dimény H. Árpád. A rendezvényen kedvezményes áron vásárolhatók meg a budapesti Pont Kiadó könyvei.
Tanulók Palotája
Megkezdődtek a beiratkozások a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája tevékenységeire. Szeptember 26-áig hétköznap 13–17 óráig lehet iratkozni a következő foglalkozásokra: modern és népi tánc, könnyűzene, környezetvédelem, modellezés, gokart, elektronika, rókavadászat, informatika, fotó-videó, faragás, ügyes kezek, asztalitenisz, sí, úszás, néphagyomány, ökoturizmus, bútorfestés, sakk, madártan. A tevékenységek szeptember 29-étől kezdődnek órarend szerint, a részvétel ingyenes. Érdeklődni a 0267 315 678-as telefonszámon lehet, e-mail: pcsfantugheorghe@gmail.com, honlap: palatulcopiilor.ro.
Képernyő
Az RTV1-en ma 15.30 órától: Márton Áron boldoggá avatási pere – második rész. Az 1989-es rendszerváltást követően a romániai katolikus egyházmegyék közül tíz indított be boldoggá avatási pert, szám szerint tizennégyet. Az erdélyi római katolikus egyházmegye a legendás püspök, Márton Áron perét kezdeményezte. Mit jelent és hol tart ma a hitvalló püspök boldoggá avatási folyamata? Erre keresi a választ a dokumentumfilm, amelyben kiemelt helyet kap az egykori román titkosszolgálat, a Securitate archívumában lévő iratanyag bemutatása. * Énlaka-konferenciák – Énlakát általában régi templomáért, szép házaiért, letűnt korokat idéző különös hangulatáért keresik fel, 2007 óta pedig a kétévente itt tartott akadémiai szintű tanácskozásokért is. Idén a székely népzenéről és néptáncról lehetett előadásokat hallgatni. * A 70 éve elhunyt Bartók Béla magyar zeneszerzőre és világhírű zongoraművészre emlékeznek.
Idősgondozói tanfolyam
A Kovászna Megyei Vöröskereszt három hónapos házi idősgondozási tanfolyamot indít. A tanfolyam sikeres elvégzőinek a munkaügy, valamint a Vöröskereszt által kibocsátott háromnyelvű oklevelet biztosítanak. A beiratkozás utolsó időpontja: szeptember 25., péntek 14 óra. Bővebb információ munkanapokon 9–14 óráig a Kovászna Megyei Vöröskereszt székhelyén, Kós Károly út 7. szám (a múzeummal szemben), valamint a 0267 313 802-es, a 0367 802 185-ös és a 0740 306 314-es telefonszámon.
Hulladékszedési akció
A takarítás világnapja alkalmából a Tega Rt. csütörtökön szemétgyűjtő akciót szervez a Honvéd-kút irányában levő kirándulóhelyeken. Minden környezetkímélő segítségére számítanak. Aki részt szeretne venni a hulladékgyűjtő akcióban, kérik, jelezze szándékát a 0367 401 911-es telefonszámon. Találkozó a Honvéd-kútnál 16.30-kor, az akció 18.30-kor ér véget. A takarítási eszközöket és a zsákokat a Tega Rt. biztosítja.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Mihai Viteazul téri Hygea (0267 351 057, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen ma a Dona gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától body-art – alakformáló mozgás hölgyeknek, 20 órától társaságitánc-tanfolyam. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti volt hőközpontban – jelenleg Topspin – edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik a következő programmal: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon.
MEGBESZÉLÉS. Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házba ma 17 órára várják megbeszélésre a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetségének tagjait.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR. A sepsiszentgyörgyi belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly utca 6. szám) ma 16–19 óráig a Szorgos kezek díszítőművészeti szakkör kézműves-tevékenysége zajlik.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják minden kedden 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermében. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
MÉRÉS. A Kovászna Megyei Vöröskereszt székházában, Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly út 7. szám alatt minden kedden 9–12 óráig vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérést végeznek.
NYUGDÍJASOK BÁLJA. A nyugdíjas nap tiszteletére bált szervez Szupernagyi és csapata szeptember 27-én a sepsiszentgyörgyi Park vendéglőben. Részvételi díj: 15 lej. Jelentkezni a 0740 518 798-as telefonon. A helyek száma korlátozott.
ZÁRVA. Szakmai képzés miatt ma és holnap zárva tart a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
IVÓVÍZ. Kovásznán szerdán 8 – 20 óráig a Ştefan cel Mare, Iustinian Teculescu, Felső Páva, Plevna, Híd, Butykák, Esthajnalcsillag, Barátság, Testvériség, Székely, Ady Endre, Alsó Páva, Iskola, Mesterek, Bitai Demeter, 1918. december 1. és a Nagy Állomás utcában szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, a felső piacnál, a központi utcákban alacsony lesz a nyomás. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet. Az esetleges kellemetlenségekért megértést és türelmet kérnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.