Nőtt a katalán függetlenségi pártok támogatottsága, nagyon közel kerültek ahhoz, hogy megszerezzék a parlamenti helyek abszolút többségét a szeptember 27-i választáson – derült ki a voksolást megelőző utolsó közvélemény-kutatásokból, amelyeket tegnap tettek közzé.
A Sigma Dos nevű kutatócég adatai szerint a Junts pel Sí (Együtt az igenért), az önálló Katalónia kinyilvánításáért küzdő párttömörülés, amelynek tagja a jelenlegi katalán kormánypárt is, 65–66 képviselői helyet nyerhet az elmúlt hetek mozgósításának és az aktív kampánynak köszönhetően, ez a szavazatok 40,5 százalékát jelenti.
Az abszolút többséghez a parlamentben 68 képviselői hely szükséges, így ennek eléréséhez támogatót kell találnia a többi parlamentbe jutó párt között. A párttömörüléshez nem tartozó, de szintén függetlenségpárti Népi Egység jöhet szóba – a felmérés szerint 9 helyet és 7,3 százalék szavazatot szerezhetnek –, ám ők már többször bírálták Artur Mas katalán elnök személyét, és helyette egy másik, konszenzusos jelölt támogatását tudnák csak elképzelni.
A Metroscópia közvélemény-kutató cég felmérése hasonló eredményt mért: 66–67 helyet jósolnak a Junts pel Sí számára, ez utóbbi már korábban bejelentette, hogy ha nyer a választásokon, egyoldalúan megindítja Katalónia elszakadását Spanyolországtól, és tizennyolc hónapon belül létrehozza az új államot.
A Junts pel Sí támogatottsága annak ellenére növekszik, hogy az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált: a független Katalónia nem maradna tagja az Európai Uniónak, új államként elölről kellene kezdenie a csatlakozási folyamatot – tűnik ki az adatokból.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.