Hiánypótló kezdeményezésként indult útjára a Vox Populi, izgalmas közéleti vitafórumnak ígérkezett, mely a magyar–román párbeszéd beindításának, egymás megismerésének lehet fontos eszköze. A rendezvény erőteljes rajtot vett – az ünnepek témakörét járta körül két helyi értelmiségi, Sánta Imre bikfalvi református lelkész és Daniel Şanta őszintén, szókimondóan, tabuk nélkül, sokak számára tanulságosan szólt a nemzeti ünnepek eltérő értelmezéseiről –, a folytatás során azonban lassanként formátumot változtatott.
S bár rangos meghívottakat sikerült Sepsiszentgyörgyre hozni, akik érdekes előadásokat tartottak, a vita, közös ügyeink nyílt megbeszélése mindinkább háttérbe szorult.
Mert kétségkívül jó volt megismerni azokat a kezdeményezéseket, amelyek a magyar–román dialógust mozdíthatják elő – mint a Corbii Albi portál vagy a MagyaRománia blog –, ennek ára az volt, hogy némiképp háttérbe szorult a helyiek közötti, szervezett keretekben történő párbeszéd.
A kétnyelvűség is hovatovább egyre nagyobb teherré válik a szervezők számára, gyakorta megkönnyebbülten veszik tudomásul, hogy a teremben ülők értik a román beszédet, ezért a fordítás is egyirányúvá vált. Ami, persze, nem azért baj, mert a magyarok nem tudnának románul, hanem azért, mert lassan természetessé válik, hogy – ha udvariasak akarunk lenni, ha időt akarunk nyerni – azt csak úgy lehet, ha mi ismerjük a másik nyelvét, és nem fordítva. Az általánosítás, a sztereotípiák ellen amúgy időszerű és helyénvaló küzdelmet hirdető kezdeményezés így termeli újra maga is az újabb sztereotípiákat.
A fórumra amúgy jellemző hang, a szélsőségek elutasítása is időnként sablonos általánosításba torkollik anélkül, hogy a következtetések alapjául szolgáló kijelentések, tézisek igazságtartalmának ellenőrzésére bárki is igényt tartana. A legutóbbi Vox Populin például e tekintetben beszédes elszólás volt a Mihály Emőkéé, aki a szélsőségeseket visszautasítva Gheorghe Funart és Tőkés Lászlót említette egy lapon. Ezt aztán Cziprián Kovács Loránd is továbbragozta – az pedig senkinek sem jutott eszébe, hogy bár egy érvet keressen arra, mitől is számít románellenesnek, szélsőségesnek Tőkés László azonkívül, hogy a román sajtó megbélyegezte. (Gheorghe Funar esetében sem ártott volna felidézni egynémely kijelentését, hogy kiderüljön, mennyire igazságtalan és hazug a párhuzam.)
Az is kezd bebizonyosodni: nem a leghelyesebb, ha politikusok állnak az élére az efféle kezdeményezéseknek. Ugyancsak a legutóbbi vitán a meghívott Szilágyi István tette szóvá Mădălin Guruianu állásfoglalását a legutóbbi zászlóbotrány kapcsán – a liberális tanácstag sérelmezte és a román közösséget ért pofonnak minősítette, hogy a polgármester nem akarta kitűzni a román hadsereg 70 évvel ezelőtti sepsiszentgyörgyi bevonulásának (szerintük a város „felszabadításának”) emléket állító lobogót –, a házigazda azonban arra hivatkozva hárított, hogy a vitafórumot nem politikusként szervezi, hanem civilként.
Jó lenne hát, ha mindezekre jobban odafigyelnének a kezdeményezők – a Vox Populi, a magyar–román párbeszéd fóruma annál többet érdemel, semhogy hagyjuk azt kisiklani, holtvágányra futni.