A nemrég megjelent erdészeti ankétban többek közt az erdőgazdálkodásnak a rentabilitás alapjaira helyezése is foglalkoztatta a riportert és alanyait, választ kerestek a hogyan tegyük mindezt kifizetődőbbé? kérdésére is.
Nem egy közbirtokosság a csőd szélén áll, az állami adópolitikától a tagság és vezetőség hozzá nem értéséig sok tényező fogott össze, hogy a visszakapott székely népi vagyont ne vagy csak bajosan lehessen tőkeként is működtetni.
Mesés jövedelmek
A közbirtokosságokon belüli konzervatív szemléletet neveztük meg legutóbb az egyik kerékkötőnek, a fiatal szakemberek számára kért nagyobb mozgásteret egy erdész, aki nem ok nélkül látja úgy, ennek hiányában nemzedéke nem képes tudásának megfelelő szerephez jutni a közös vagyon adminisztrálásában.
No de sok sebből vérzik a székely erdőgazdálkodás, amire az ankétban most derül fény: egyik legfőbb pénzforrásától már eleve megfosztották még létrejötte előtt azok, akik a vadászat mesés jövedelmeit a maguk szűk kasztja számára tartották fenn. Nem a fa az igazán jövedelmező üzlet ma a havason, hanem a vadásztatás, egyetlen medve elejtéséért többet lehet kasszírozni, mint egy közbirtokosság egész éves tiszta haszna. Erdőtulajdon és vadgazdálkodás viszonyának hazai furcsaságaiban egy kisemmizés mechanizmusa van elrejtve.
Lapunk hasábjain nemrég Benedek Barna értekezett a kérdésről Félretájékoztattak a vadászati jogról cím alatt (Háromszék, március 7.). Az ankét a megvilágítatlanul maradt részletkérdések tisztázása végett tér vissza a témára a felháborodott levél szerzőjének segítségével. Benedek Barnáról tudni kell, hogy a soproni erdészeti főiskola vadgazda szakán végzett, és részt vett az erdészeti törvény tervezetének kidolgozásában, élénk levelezést folytatott a törvényhozókkal és intézményekkel a kérdésről. Célja az volt, hogy a vadászati jogot a székely erdő-közbirtokosságoknak visszaszerezze. Sikerült-e vajon?
A vadászati jog Európában és Romániában
― 2003 októberében innen, székely berkekből indult a kezdeményezés ― meséli ―, sokat leveleztünk. Végül az uniós csatlakozás során jött a felsőbb szintű kérdésfelvetés is. Abból indultunk ki, hogy a vadgazdálkodás hagyományosan az erdőgazdálkodás része. Az európai unió államainak 80 százalékában a vadászati jog a birtok tulajdonjogához kapcsolódik. Az foglalkoztatott minket, miért ne lehetne a vadászati jogot úgy működtetni, hogy az erdőgazdálkodás jövedelmét kiegészítse? ― kérdeztem jómagam és főnököm, Székely László (a Hatod magánerdészet vezetője).
― Olyan komoly összegekről lenne szó?
― Nagyon komolyakról. Ezzel a közbirtokosságok állhatnák összes kiadásukat, s amit a fából bevesznek, megmaradhatna tiszta jövedelemnek. Hihetetlennek tűnik, de valós arányokról van szó. Amikor egy medve kilövése 13 000 vagy 20 000 euró, akkor az bizony sok. Különösen, hogy egy-egy vágtér kitermelése után tiszta haszon alig marad, ha levonjuk az összes költséget.
― Beadványaik alapgondolata tehát az lett volna, hogy a fán kívül a vadnak is a birtokos tulajdonába kellene kerülnie?
― A világon több megoldás ismert, a vad lehet a terület tulajdonosáé, a kilövési kereteket természetesen ez esetben is be kell tartani, lehet ún. res nullius, tehát senkié, azaz azé, akinek épp áthalad a területén, és lehet az államé, mint Romániában. De itt nem a vad tulajdonjoga a fontos, hanem a vadászati jog, ami érték. Mi ezt igényeltük vissza, mert nálunk az is az államé. Abban nincs semmi rossz, hogy a vad az államé, az állam ezáltal egyféle paternalitást vállal fölötte, tehát fellép az illetéktelen vadelejtőkkel, vadorzókkal szemben. Az ő kötelessége megvédeni egy nemzet, egy régió értékeit. A terület tulajdonosa azonban birtokában lehet ezenfelül a vadgazdálkodás jogának, amit aztán kiaknázhat, bérbe adhat.
― Nálunk ezzel szemben mi a helyzet?
― Nálunk a vad és a vadászati jog is az állam tulajdona, ezt a minisztérium adja bérbe. A bérletet többféle kategória nyerheti el, nekünk sikerült az erdőbirtokosokat is bejuttatnunk közéjük, de eléggé nehézkesen működik a dolog, mert a birtokosnak mindenekelőtt a vadászterület legalább 51 százaléka fölött kell rendelkeznie. Emellett mindenféle jogosultságot meg kell szereznie, akárcsak a vadász- vagy magánerdészeti egyesületeknek ahhoz, hogy a vadászati jogra licenciát kapjon. Ha mindezeket tudja bizonyítani, akkor nem kell az árverésen részt vennie, hanem megkapja a vadászati jogot közvetlenül (prin atribuire directă). No de ugyanazon kötelezettségei vannak, mint a rövidnadrágos sportegyesületnek, be kell fizetnie az államkasszába a terület bérleti díját, amiből az állam 80 százalékot utólag visszafizet neki. Ez bizonyos értelemben érthető, mert a terület 51 százalékán felül más tulajdonosok is létezhetnek, például akik egyhektáros kaszálóval stb. szállnak be.
― De miért ne eshetne egybe a vadászterület határa az erdőbirtok határával? Miért kell a vadászterületnek oly nagynak lennie?
― A törvény szerint dombvidéken a vadászterület legkevesebb hétezer hektár. Elég nehéz összehozni, szerencsés helyzet, amikor néhány nagy birtokos össze tudja adni az egészet. Ki lehetne eszközölni a változtatást, mert nincs megszabva, hogy a jelenlegi vadászterületi határoknak meg kell maradniuk, módosítani tehát lehet rajtuk. Azoknak mindenesetre a természetes határokkal, vasútvonalakkal stb. kell egybeesniük.
Vadaskertek, vadasparkok
A beszélgetésben itt merült fel az ötlet, hogy nem egyszerűbb-e akkor a vadaskertek, vadasparkok létesítése, miként Kézdialmáson teszik például. Nem takarít-e meg magának sok felesleges bonyodalmat az erdőbirtokos, ha azt hoz létre, és nem vesződik azzal, hogyan fogjon ki az állami mohóságon, és a még haszonlesőbb vadásztársaságokkal és vadásztatócégekkel miként vegye fel a versenyt?
― A kettő nem ugyanaz. A vadasparkban bemutatás céljából tartanak vadakat, bekerítve, de mégis szabadon, nem rácsok közt. A vadaspark tulajdonképpen állatkertszerű, de tíz-húsz vagy több hektárra is kiterjedhet. De már a disznóskert például valóban más, létezik muflonkert vagy szarvaskert is. Ezekben vadásznak, e célból hozták létre őket. Van rá példa a megyében, és alighanem szaporodik majd a számuk. Olyan minőségű erdőkben, ahol fából gyakorlatilag nem lehet jövedelmet előteremteni, a lehető legjobb befektetés. Kárt a faállományban nem tesz, a tulajdonos bérbe ad egy területet, melyről akár a fakitermelést is folytathatja. A bérbevétel célja, hogy bekeríthető legyen, és ezáltal ott nagyobb példányszámban vaddisznót lehessen tenyészteni. Azokat évi három-négy alkalommal levadásszák. Külön műfaj a vadászaton belül, elüt a hagyományostól.
Annak idején Năstase volt miniszterelnök bályoki vadászata Bihar megyében a Ţiriac-féle vadaskertben nagy sajtónyilvánosságot kapott, bizonyára emlékszik rá az olvasó. Itt beérhetjük a szakember pár további megjegyzésével:
— Igen, intenzív vadászatnak is nevezhetjük. Ezek a gazdag emberek nem szeretnek sikertelenek lenni. Hogy egész nap keressék a vadat a fagyos időben, és esetleg semmi ne kerüljön puskavégre, ettől idegenkednek, óvakodnak. Számukra hozták létre a vadaskertet, ahol a siker garantált. Jól fogna a közbitokosságnak is, melynek különben nem lenne jövedelme. Pár száz hektár elegendő hozzá, és nagyon jól jövedelmez. Ráadásul a vadászati törvény hatályán kívül esik, a 2004/81-es kormányrendelet alapján működnek. Năstase nyugati minták alapján támogatta. A sajtó nagy mészárlásnak nevezte az ottani több száz vaddisznó kilövését, de nem volt igaza, az első reakciók torzítanak és eltúlzottak. Nem klasszikus vadászat, hanem inkább vadtartás, s e felismerés végül eljutott a sajtóba is.
― Szóval, kilövési keret nincs, én döntöm el, hányat hagyok meg, hogy szaporodhassanak.
― Ráadásul más jogszabály alapján működik, és nagy jövője van. Lehet ajánlani sok közbirtokosságnak, bár eléggé nagy befektetést igényel. Befektetőt viszont lehet találni rá másutt, ha helyben nincs.
Kinek hoz hasznot? Vadászati paktum
A riporter ezután azt firtatta, ki is részesedik a vadászati jövedelmekből Romániában. A szakember szerint a pontos választ nehéz megadni rá. Szóvá teszi ismét, hogyan faragta le a parlament, többek közt Kelemen Attila képviselő közreműködésével, ötödére az erdőtulajdonosoknak járó részt annyira, hogy az ezerhektáros közbirtokosság sem fog ,,régi pénzben pár milliócskánál többet kapni a bérleti díjból, azt is kényük-kedvük szerint fizetik. Efféle eretnek kijelentéseim miatt a megyei vadászegyesület elé hívattak ― emlékszik Benedek Barna ―, mire azt mondtam, magánerdészetnél dolgozom, és a tulajdonosok érdekeire is tekintettel kell lennem." A nyilatkozó tehát vadász is, és persze jobban szeretné, ,,ha a pénz nem Bukarestbe kerülne, mert azt viszont tudjuk, hogy nem marad itt".
,,Én jobban szeretném, ha vadászati paktum jönne létre a terület tulajdonosa, a vadászegyesület és a vadgazdálkodó között. Ne a törvénnyel fenyegessük egymást, mert székelyek vagyunk, itt kell élnünk. A törvényhozónak ránk kellett volna bíznia, hogy a tulajdonos birtokát miként adja bérbe a vadászegyesületnek. Hogy a pénzek végül is hova jutnak, nem tiszta. A megyei vadászegyesület váltig panaszkodik, hogy emelnie kell a tagdíjakat, nap mint nap nehezebb a sorsa. A tulajdonosok szintén elégedetlenek, és joggal, a vadak ráadásul tönkreteszik sok helyt a termést, és azért kártérítést nem kapnak a földművesek. A pénz egy Bermuda-háromszögben tűnik el... mindenki elégedetlen, páran viszont bizonyára nyilván nem azok."
A spanyol király
A vadaskertek mint üzleti lehetőség mellett nálunk is van példa arra, hogy igaz, kimondottan jómódú vadászokra szakosodott cég sikeresen működjék. Az olvasó bizonyára emlékszik rá, hogy nagy titoktartással, de maga a spanyol király is vadászott Háromszéken a Sárkány-féle cég vendégeként. Szakmai körökben úgy tudják, a cég vadászatszervezéssel foglalkozik, azt adja el, amit előzően a területbérlőtől leszerződött. A cég mint Közép-Európa egyik legnagyobb vadászatszervező irodája privát klubot is fenntart tehetős embereknek. A régimódi egyesületektől merőben elütő módon működik hát. Lapunk remélhetőleg bemutathatja majd az üzleti siker példájaként, alighanem érdemes az erdőtulajdonos székelynek is tanulnia tőle. Ha egyebet nem, hogy siránkozás helyett mi mindent lehetne még kezdeni magunkkal.
Néhány, a civil társadalom dolgai iránt is érdeklődő szakember a forradalom utáni időszak elején felvetette a vadgazdálkodás mint az erdőgazdálkodás és egyáltalán a környezetgazdálkodás részének paradigmaváltását, annak szükségességét. Egyik igen erős indok az uniós országok többségében létező jogviszony volt, amely a vadászati jogot a terület tulajdonjogához kötötte.
A kezdeményezés felkarolása igen jelentős politikai tőkét ígért, ezért több parlamenti párt is megtette ezt, többek közt az RMDSZ, amely saját törvénytervezettel állt elő (valójában az én kezdeményezésemre alapozta Tamás Sándor képviselő). Sokan a civil társadalom győzelmét, az alkotmányban is előírt, magántulajdon garantálását, társadalmi igazságosságot reméltünk, várva a fejleményeket. Reményt adott a szakminisztérium saját törvénytervezete. (...) De mint mondani szokás: vajúdtak a hegyek, és egérke született. Már az első paragrafus g alpontjából kiderül, hogy a vadászati jog nem kötődik a birtoktulajdonhoz, ezt a tulajdonos legalább oly nehezen, illetve még nehezebben nyerheti el, mint egy egyszerű vadászcsoport.
(részletek Benedek Barna törvényelemzéséből)
