Közös munkatervvel a múlt évben hetvenezer euró értékű pályázatot nyert a holland külügyminisztériumnál a három testvérváros, Hatvan, Maassluis és Kézdivásárhely.
Kézdivásárhely a belső információs rendszer fejlesztésére, a hivatal alkalmazottainak továbbképzésére és a számítógéppark fejlesztésére pályázott sikeresen egyedüli székelyföldi településként. Ennek köszönhetően tavaly húsz új számítógéppel gyarapodott a városháza számítógéprendszere, és egy korszerű, többfunkciós fénymásolót is beszereztek. A város önkormányzata tízszázalékos önrésszel vett részt a közös programban.
A múlt év őszén a három önkormányzat a program következő szakaszának elkészítésére is felkérést kapott, ami a testvérvárosok számára másfél év alatt újabb hetvenezer eurót jelent. Az újabb pályázattal a hivatali menedzsment további fejlesztését tűzték célul. A program keretében a múlt héten a város vendége volt két maassluisi és egy hatvani szakember, egy informatikus és két közönségkapcsolati munkát szervező köztisztviselő, aki a kézdivásárhelyi városháza szakirodáinak átszervezésében nyújtott konkrét segítséget a közvetlenebb és gyorsabb ügyfélkiszolgálás érdekében. A közeljövőben a kézdivásárhelyi városháza közalkalmazottai utaznak Hollandiába tapasztalatcserére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.