Aztán, ha erőszakkal mégis az említett országokba telepítik, nyugatra néző határaikra kerítést kell építeniük és szigorú határellenőrzést bevezetniük, hogy a rájuk sózott menekültek ne tudjanak továbbszökni Nyugat felé, ahová eredetileg készültek. Azután kertelés nélkül lehet majd bírálni őket, mint most Magyarországot a kertelés miatt. Nem lehet tudni, ki és miként dönti el, melyik bevándorló hová kerül. A legbecsületesebb az lenne, ha sorsot húznának. De az ilyen demokratikus megoldások ellen a nagy befogadók bizonyosan tiltakoznak, mert így esetleg nekik is sok gyengén felkészült, iskolázatlan egyén jutna. Valószínűleg az elosztás iskolai tanulmányi előmenetel szerint történik, mint most nálunk az egyetemi felvételi: dossziévizsgáztatással. Az első helyen a legnagyobb egyetemi vagy középiskolai általánossal rendelkezők lesznek, ők a legáhítottabb, leggazdagabb országokba mehetnek, mint Németország, Anglia, Svédország stb. Utánuk a gyengébbek Franciaországba, Spanyolországba, Portugáliába. Végül a szakképesítés nélküliek, írástudatlanok, neveletlenek ide, felénk lennének irányítva. Ők aztán, amikor majd látják, hogy nem az ígéret földjére érkeztek, tőlünk is továbbvándorolnának.
Ne menjünk messze, csak Előpatakra, ahol már voltak az ötvenes években görög menekültek, aztán látván az itteni paradicsomi állapotokat, mihelyt lehetett, visszatelepedtek Görögországba. Az unió vezetői abban is gondolkodhatnának, hogy az összes afrikai és (kis)ázsiai bevándorlót a volt szocialista országokba telepítsék, és arra kényszerítsék őket, hogy itt is maradjanak. Aztán, ha normalizálódik szülőföldjükön a helyzet, akkor önszántukból úgy hazatelepednek, mint a görögök tőlünk, a nálunk dúló aranykor idején, Görögországba.
A schengeni rendszert nem szabad Romániára kiterjeszteni, sőt, a schengeni övezetből ki kell zárni a kelet-európai országokat, és vissza kell állítani a szigorú határ- és útlevél-ellenőrzést, hogy ne koslathasson rajtuk bárki keresztül-kasul. Vissza kell vezetni a vízumkötelezettséget, és így meg tudják akadályozni azt, hogy a hozzánk telepítettek át tudjanak csusszanni oda, ahová eredetileg is készültek: Nyugatra. Idetelepítésükkor (ha mégis sor kerül rá) jó lesz, ha nem mondják meg nekik, hová hozzák, és majd zárt vagonokban kell szállítani őket, leszerelni a vészfékeket, mert ha fülükbe jut a végcél, rögtön meghúzzák.
A román külpolitikának sok tennivalója van, hogy meggyőzze a bevándorlókat, nálunk különleges és jó elbánásban részesülnek. Rendkívül jó körülményeket teremtünk nekik, amire már most gyúrhatnak, edződhetnek az úton való hányódásuk alatt. Jó munkahelyek néznek ki számukra, ahol minimálbérrel honorálják majd szolgálatukat.
Ha megszokják a hideget mostani vándorlásaik alatt, akár a téli fűtést is megspórolhatják.
Azzal is ide tudjuk csábítani őket, hogy az unió egyik legolcsóbb országa vagyunk, ahol akár kétszáz eurós minimálbérből is, ha nem is vidáman, de sokan élnek. Az átlagfizetés 345 euró, és ha ezt elérik, akkor már boldogok lehetnek. Arról is informálhatjuk őket, hogy nálunk nem fogadják tárt karokkal, mert – egy közvélemény-kutatás szerint – a románok 65,3 százaléka nem ért egyet azzal, hogy menekültek telepedjenek le Romániában, és 67,1 százalékuk azzal, hogy abban a helységben éljenek, ahol a megkérdezettek laknak.
De kénytelen-kelletlen eltűrik majd őket, akár az őshonos kisebbségeket.