A General Motors (GM) 900 millió dollár bírságot fizet az ellene folytatott büntetőeljárás leállításáért, miután a cég gyújtáskapcsolóinak meghibásodása legkevesebb 124 halálesetet okozott – közölte szeptember 17-én az amerikai igazságügyi minisztérium.
A gyújtáskapcsoló hibája miatt több esetben a mozgásban lévő autó lekapcsolt, működésképtelenné téve a légzsákokat, a szervokormányt és az elektromos féket. A GM a CNN Money szerint állítólag elismerte, hogy alkalmazottai már csaknem egy évtizeddel azelőtt tudtak a hibáról, így a cég autóit tavaly év elején elkezdték visszahívni. Emiatt történt vádemelés, de az ügyben a cég vezetői ellen nem indult eljárás. A GM emellett előzetes megállapodást kötött egy 1400 halálesetre és súlyos sérülésre kiterjedő polgári peres csoportos eljárás ügyében is, amelyet nemcsak a gyújtáskapcsolók meghibásodása miatt indítottak. Ennek összegét nem közölték. Az autógyártó korábban külön alapot hozott létre a balesetekben életüket vesztett és megsérült személyek családjainak kárpótlására. A GM legkevesebb 150 millió dollárt folyósít majd az alapba. A GM visszahívásai több mint 30 millió gépjárművet érintettek és becslések szerint 4,1 milliárd dollárba kerültek – a most megállapított bírságon felül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.