Együtt cimboráltak Kisbaconban

2015. szeptember 29., kedd, Közélet

A kisbaconi Bodvaj Egyesület meghívására hétvégén magyarhermányi, bardoci, erdőfülei, miklósvári és az anyaországi, pontosabban sólyi gyermekek és fiatalok vettek részt a magyar népmese napján tartott „cimboráláson”. Néztek bábelőadást, kiállták a hét próbát, játszottak és táncoltak is – mulatság volt a javából.
 

  • Cimborálók Kisbaconban. Fotó: facebook/Fodor Ervin
    Cimborálók Kisbaconban. Fotó: facebook/Fodor Ervin

Az ünneplés szombat délelőtt a Benedek Elek Emlékház udvarán vette kezdetét. A gyermekhadat köszöntötte Elek apó dédunokája, Szabó Réka, aki a nagy mesemondó életének néhány fontosabb momentumát is felelevenítette. A gyermekek meglátogatták és virággal borították be Elek apó és neje, Fischer Mária sírját. A kultúrotthonban a Cimborák Bábszínház A szegény ember királysága című előadása nagy sikernek örvendett, hasonló lelkesedés fogadta a Mit hoztam a vándortarisznyámban? címet viselő programpontot is, amelyben a gyermekcsoportok általuk választott Benedek Elek-mesét vagy verset adtak elő társaik örömére.
A közös ebéd után a cimborálók hétpróbás mesebarangolásra indultak. A tájházban az öreganyót keresték fel, akinek igencsak nagy tisztelettel kellett köszönni, s érdeklődni afelől, miként is szolgál egészsége. Fizetségképp pedig a rég nem használatos eszközökről – osztovátáról, köpűről, máktörőről, kenyérvető kasról, tekenőről, tulipános ládáról s számos, a régi paraszti világot idéző tárgyról – mesélt nekik. A csengő-bongó rézerdőn magukat átvágók a malomházhoz jutottak, ahol a malom kövén táncot járhattak, a mesefalutábla mellett a szerencsekőre lefestethették azt a mesehőst, akit szerettek volna barangolásuk közben maguk mellett társként látni... A mesebeli esemény záróakkordjaként a nagybaconi Pásztortűz néptánccsoport lépett fel, majd a Folker együttes közreműködésével táncházat tartottak.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2015-09-29: Belföld - :

Átirányít a reptér

Vasárnap hajnalig zárva tart a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér, miután javítási munkálatokat végeznek a kifutón.
2015-09-29: Közélet - Bokor Gábor:

Aszfaltozzák Kovászna központját

Az utóbbi napok esőzései zavarták ugyan a munka menetét, ennek ellenére jó ütemben halad Kovászna központi utcáinak aszfaltozása. Nem csak az utakkal dolgoznak, szombat délelőtt a központi református templom előtt a járda aszfaltozásához is nekikezdtek. A munkálatok befejezésének határideje október 31-e. Thiesz János polgármester szerint minden esély megvan, hogy betartsák az ütemtervet.