Beleszólt az eső tegnap Kovásznán a mesebarangolásba, de a részt vevő több száz gyermek a maga során ugyancsak kifogott a rossz időn, a művelődési ház nagytermébe vonultak, zavartalanul, jókedvvel hangoltak a mesékre, ropták a táncot. A mesebarangolást a kovásznai Orbán Balázs-iskola pedagógusai kezdeményezték, a szervezésben nagy szerepet vállalt a Cimborák Bábszínház, a Cimborák Bábszínház Ifjúsági és Kulturális Egyesület, a kovásznai Városi Művelődési Ház, Kovászna Megye Művelődési Központja. Az eseményen az iskola 300 tanulója és 12 pedagógusa vett részt.
A mesebarangolás amúgy a város egészére kiterjedt, hétfőn a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban volt meseolvasás, tegnap a reggeli órákban a városban a gyermekek a mesék fontosságát hangsúlyozó üzeneteket osztottak a felnőtt járókelőknek. Az esemény célja erősíteni a felnövő nemzedék identitástudatát, ösztönözni őket a meseolvasásra, hiszen csak így lehet megőrizni népmese-örökségünket. Ugyanakkor a felnőttekhez is szólni kívántak, tudatosítani, hogy a mesékhez hasonlóan az életben is vannak nehézségek, a zord időkben is ki kell állni a megpróbáltatásokat – mondta el érdeklődésünkre Bagoly Antónia tanítónő. A kovásznai mesebarangolást hagyományteremtő szándékkal szervezték meg, a jövő években is sort kerítenek rá.
Az eredeti forgatókönyv szerint az interaktív foglalkozásokat a művelődési házban és a parkban kellett volna lebonyolítani, a gyermekekre egyéni és csapatfeladatok vártak – ezt lehetetlenítette el az eső. A nagyteremben viszont maga a Mesekirály érkezett a kicsik közé, tanulságos történetekkel szórakoztatta a jelenlévőket. A mesemondás után tánc következett, a talpalávalót a Folker együttes biztosította.
A Mesekirály, Nagy Kopeczky Kálmán elmondta: a gyermekek mindig jól viszonyulnak a mesékhez, a felnőtteknek arra kell figyelniük, hogy a kicsik jó meséket és ne a hétköznapok zűrös meséit hallgassák. A jó mesék időtállóak – ilyenek a magyar népmesék. Megtanítanak erkölcsi normák szerint élni, olyan világképet mutatnak, ahol mindig a becsületesség, a tisztesség, a jó győz.
Az elmaradt interaktív foglalkozásokról nem mondtak le végleg, ha javul az idő, újból összehívják a gyermekeket – erről biztosítottak tegnap a pedagógusok és a Mesekirály is.