A Turulmadár Ifjúsági Iroda negyedszer rendezi meg az Önkéntes Kupát, amelyre a Vadász utcai sportcsarnokban kerül sor október 10-én. A rendezvény célja, hogy egymás közötti egészséges versengéssel döntsék el, kik a legsportosabb önkéntes civil szervezet tagjai.
Az elmúlt években több mint 200 önkéntes és 10 szervezet tette próbára magát olyan sportokban, mint a pókfoci vagy a teremhoki. Idén sem lesz hiány az érdekes próbákból, lesz bubifoci, teke és röplabda. Egy csapat létszáma legkevesebb 5, legtöbb 10 személy lehet, és minimum két lánynak kell köztük lennie. A résztvevők 14–35 év közöttiek lehetnek, illetve fontos, hogy minden csapattagnak ismernie kell a versenyszabályzatot, valamint valamely háromszéki civil, iskolai vagy egyházi szervezet tagjainak kell lenniük. Az Önkéntes Kupán nem csak a sporton van a hangsúly, hiszen a rendezvény folyamán egymás szervezeteit, célkitűzéseit is megismerhetik a részt vevő önkéntesek, ezzel elősegítve a jövőbeli közös együttműködést. Az eseményre a www.turuliroda.ro honlapon található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni október 5-éig. (mb)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.