SportnapokKörvonalazódnak a programok

2008. április 10., csütörtök, Sport

Már csak másfél hónap választ el a május 23—25. között sorra kerülő 2008-as Sportnapok rajtjától. Az esemény szervezőitől megtudtuk, hogy összesen 40 pályázatot nyújtottak be különböző sportrendezvények megszervezésére, amelynek nagy többségét el is fogadták.

A pénteki (május 23.) megnyitó után a csapatsportoké lesz a főszerep, de a kíváncsiskodó fiatalok és felnőttek kipróbálhatják a műfalmászást, a gyerekek pedig az óriáscsúszdát. A nap talán legérdekesebb eseménye a helyi színművészek és a sajtó képviselői közötti kispályás labdarúgómeccs lehet. Szombaton (május 24.) a nívósabb programokon a sor, amelyek egyszerre több nézőt és résztvevőt mozgatnak meg. Akárcsak tavaly, a Sportnapok helyszíne a városi stadion és környéke lesz, így ezen a napon az események nagy része itt zajlik. A stadion melletti edzőpálya lovasprogramoknak ad otthont, a Sportnapok színpadján többek között az Ida Aerobic és a Sepsi Rádió közös produkciója, a Mozog a város lesz látható. A sportcsarnokban kerül sor egy családi vetélkedőre, a bajnokok versenyére (tíz helyi sportolóval) és női kosárlabda-mérkőzésre (idényzáró meccs egy meghívott együttessel). Vasárnap (május 25.) tovább folytatódnak a sportvetélkedők, lesz futsalbajnokság, hegyi duatlon, bowlingverseny, karting, streetball és sok más látnivaló. Ahogy már tavaly megszoktuk, a Sportnapok a mozgássérülteknek is szól, programjukról a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság gondoskodik. Nem marad el a híres sportolók élménybeszámolója, és a sportereklye-kiállítás sem. Ha vannak javaslataik, észrevételeik, a www.sportnapok.ro internetes portálon található e-mail címre küldhetik el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2008-04-10: Sport - Iochom István:

Jégkorong-felszerelés a Skodától

Tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi műjégpályán adta át a KSE jégkorongszakosztálya vezetőinek Kurkó János, a Román Jégkorong Szövetség elnöke és Ileana Pişeu, a Skoda romániai kirendeltségének képviselője a harminc, ajándékba hozott felszerelést, melyet a Skoda vásárolt.
2008-04-10: Sport - Áros Károly:

Kézdiszentlélek a zónadöntőn (Iskolai sport)

A kézdiszentléleki általános iskola diákjai a hét végén két sportágban — női kézilabda és kispályás labdarúgás — képviselték megyénket az országos iskolás bajnokság körzeti szakaszán.