Közel öt esztendeje egy sikeres PHARE-pályázat révén Barót, illetve az öt erdővidéki önkormányzat 9400 darab 120 literes, 205 darab egy köbméteres, illetve 51 szelektívhulladék-tárolót, valamint egy korszerű gépkocsit nyert. A Baróton, valamint a közigazgatásilag hozzá tartozó településeken elhelyezett tárolók közül többet felszámolhatnak: a legutóbbi tanácsülésen felszólalók érvelése szerint van, ahol faluképet ront, s van, ahol inkább szemétdombként működik, s nem látja el eredeti célját.
Lázár-Kiss Barna András előbb egy másik – a városi parkolást érintő – kérdés tárgyalásakor fejtette ki: a rendőrség melletti tároló folyamatosan sok szeméttel van tele, a rendetlenség pedig zavarja a környéken lakókat és a gyalogosokat is. Javaslata szerint azt fel lehetne számolni, helyére pedig újból parkolóhelyeket kialakítani. Egy másik felvetése szerint a miklósvári kastély melletti tárolót is meg kellene szüntetni, hiszen a gróf Kálnoky Tibor által most megújított nemesi hajlék árnyékában nincs jó helyen. Kencse Sándor bibarcfalvi tanácstag a Malom utca sarkán találhatót faluképrontónak nevezte, s arra kérte a polgármestert, ha Bibarcfalvára játszóteret épít, annak helyén tegye.
Az MPP-s Nagy István figyelmeztetett, hogy nem szabad meggondolatlanul cselekedni: előbb meg kell várni, hogy a pályázat teljesen lezáruljon, majd a falvakkal kell úgy elszámolni – tisztázni, ki mennyit fizetett és kapott –, hogy a modern teherautó a városnak megmaradjon. A volt polgármester szerint a jelenlegi városvezetés amúgy arra törekszik, hogy az ő mandátumainak eredményeit eltörölje – ezért alakítanák át az üzletkötőközpontot iskolává, s szüntetnék meg a szelektív hulladékgyűjtő helyeket is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.