Labdarúgás, megyei bajnokság

2008. április 10., csütörtök, Sport
Őrségváltás

Amit már egy héttel korábban sejtettünk, bekövetkezett. Bekövetkezhetett, mert Kilyén folytatta mélyröptét, Papolc viszont szárnyalását — idegenben, Bölönben nyert rangadót —, s e két tényező összecsengésében bekövetkezett az őrségváltás, a rangsor élére Papolc állt.

Kilyén leszorult a második helyre, de ott sem érezheti biztonságban magát, hiszen a vasárnap otthon megbotlott bölöni gárda minden bizonnyal idegenből próbálja meg visszahozni az otthon elveszített pontokat. A forduló eredményei: Bölön—Papolc 1—2 (gólszerzők: Kozma R., illetve Lázár Cs. — öngól, Kóréh Z.), Kézdiszentkereszt—Kilyén 3—0 (góllövők: Szalló L., Szalló Á., Ciobanu), Szotyor—Torja 6—1 (Kedves 2, Molnár Sz. 2, Csegezi, Molnár P., illetve Kurcsi), Zágon II.—Tamásfalva 4—2 (Török S., Török Sz., Magos, Rab Gy., illetve Bende 2), Bereck—Maksa 2—1 (Olăruţă 2, illetve Mánya), Uzon—Kőröspatak 5—0 (Gáll 3, Szabó L., Szabó Z.), Kommandó—Lécfalva 3—0 (meg nem jelenés), Nagyborosnyó—Réty 1—2 (a birói lap nem érkezett be, s így a gólszerzőket nem sorolhatjuk fel). Az őszről elmaradt és újra napirendre tűzött mérkőzés: Kommandó—Torja 4—1 (Kolumbán 2, Debreczi Sz. 2, illetve Egyed).

1. Papolc 15 1 5 82—24 46

2. Kilyén 15 1 5 48—22 46

3. Bölön 14 2 5 62—20 44

4. Kommandó 12 4 5 4o—28 40

5. Uzon 12 3 6 49—22 39

6. Kézdiszentk. 11 4 6 46—23 37

7. Lécfalva 10 3 7 52—32 33

8. Torja 10 3 8 61—46 33

9. Szotyor 9 3 8 47—47 30

10. Maksa 8 5 8 42—36 29

11. Kőröspatak 7 4 9 24—37 25

11. Borosnyó 7 2 12 32—72 23

13. Tamásfalva 5 4 12 25—54 19

14. Bereck 6 1 14 32—59 19

15. Zágon II. 5 1 14 29—52 16

16. Réty 4 3 14 31—76 15

17. Zabola 3 2 15 22—74 11

A legeredményesebb játékosok: Kiss C. (Papolc) 32, Majláth L. (Lécfalva) 24 gól...

A következő forduló: Lécfalva—Uzon, Kőröspatak—Bereck, Maksa—Kézdiszentkereszt, Kilyén—Nagyborosnyó, Réty—Bölön, Papolc—Zágon II., Tamásfalva—Szotyor, Torja—Zabola, Kommandó áll.

Ifjúsági bajnokság

IV. liga: Az éllovas üldözői közül csak Szitabodza tudott győzni, mind Bardoc, mind Bodok vereséget szenvedett, ráadásul hazai pályán.

Eredmények: Csernáton—Hidvég 4—0, Bardoc—Szitabodza 2—3, Bodok—Sepsiszentgyörgy 0—3, Szentkatolna—Ozsdola 2—2, Barót—Perkő 2—1, KSE—Gelence 1—2, Illyefalva—Dálnok 1—2.

1. Csernáton 17 2 2 77—19 53

2. Szitabodza 15 2 4 69—27 47

3. Bardoc 13 4 4 72—23 43

4. Bodok 13 1 7 65—33 40

5. KSE 12 2 6 61—42 38

6. Gelence 11 3 7 62—29 36

7. Barót 11 1 8 64—35 34

8. Zágon I. 10 3 7 44—25 33

9. Ozsdola 10 1 9 36—38 31

10. Sepsi FC 8 4 8 48—29 28

11. Szentkatolna 6 4 10 33—71 22

12. Illyefalva 6 0 15 36—84 18

13. Hidvég 3 2 16 24—131 11

14. Dálnok 1 3 17 28—84 6

15. Perkő 1 2 17 13—63 5

MB: Gólzáporos hetet zárt Kommandó, hétközben 17, vasárnap 6 gólt kapott. Egyébként a dobogón változatlan a helyzet, Bereck biztosan őrzi helyét a csúcson, de a mögötte felsorakozottak is változatlan sorban maradtak.

Eredmények: Kézdiszentkereszt—Kilyén 4—2, Szotyor—Torja 0—3 (nem volt orvosi asszisztencia), Bölön—Papolc 4—1, Zágon II.—Tamásfalva 0—2, Bereck—Maksa 10—0, Uzon—Kőröspatak 4—0, Kommandó—Lécfalva 1—6, a Nagyborosnyó—Réty mérkőzés eredményét nem kaptuk meg, a hétközi mérkőzésen: Kommandó—Torja 1—17.

1. Bereck 19 1 1 1o1—14 58

2. Uzon 16 3 2 131—22 51

3. Kézdiszentk. 15 2 4 76—35 47

4. Tamásfalva 15 1 5 84—25 46

5. Torja 14 2 5 75—22 44

6. Szotyor 12 5 3 7o—22 41

7. Réty 13 1 6 84—40 40

8. Kilyén 9 2 1o 64—45 29

9. Kőröspatak 9 2 9 42—51 29

1o. Zabola 8 3 9 56—65 27

11. Bölön 6 1 14 36—93 19

12. Papolc 4 2 15 48—73 14

13. Zágon II. 4 2 14 33—68 14

14. Maksa 4 1 16 27—124 13

15. Borosnyó 3 3 14 31—101 12

16. Lécfalva 3 3 14 26—111 12

17. Kommandó 3 2 16 26—118 11

Nyertek a háromszéki csapatok

Három győzelem a Brassó megyei C- és D-kategóriás ifjúsági labdarúgó-bajnokságban. A sepsiszentgyörgyi Jövő a Tatrangot fogadta, míg a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK ellenfele a Vidombák csapata volt. Az eredmények: C-kategória: Nagy Mózes SK—Vidombák 5—0 (gólszerzők: László, Salamon, Axinie, Bandi, csapat: Oláh, Babos, Axinie, Kelemen, Surdu, Butnaru, Siklodi, Pászka, Bandi, László, Salamon); D-kategória: Nagy Mózes SK—Vidombák 6—2 (gólszerzők: Vulcan, Gall, Chirvase, Paszka, csapat: Nică, Panturu, Molnar, Bara, Vulcan, Gajdó, Gáll, Incze, Pászka, Chirvase, Alexe, Moise); Sepsiszentgyörgyi Jövő—Tartrang 2—0 (gólszerzők: Gecző, Marii, csapat: Kiss, Fodor, Cortan, Nagy, Surdu, Marii, Vasile, Gecző, Ilyés, Ardelean, Vidra, Caia, Agăboroaiei, Vajda). (j)

Kispad

Csendes hétvége volt. Mindössze hárman kerültek a kispadra egy-egy fordulót, s fizetnek 30—30 lejt. Ők hárman: Zsigmond Lóránt (Hidvég), Constantin Calentin (Papolc), Pulugor László (Illyefalva).

Román Kupa

Az újabb kupaforduló eredményei: Lécfalva—Bodok 1—2, Hidvég—Bardoc 4—1, Kőröspatak—Barót 0—2, Maksa—Illyefalva 8—4, Zágon II.—Zágon I. 0—12, Ozsdola—KSE 2—0, Papolc—Gelence 1—2, Perkő—Csernáton 3—1.

A következő fordulóra május 7-én 17 órai kezdéssel kerül sor a következő párosításban: Hidvég—Barót, Maksa—Bodok, Gelence—Zágon I., Perkő—Ozsdola.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2008-04-10: Sport - Áros Károly:

Kézilabda

A női Szuperliga 17. fordulójában a sepsiszentgyörgyi MSC a Galac otthonába lépet pályára.
2008-04-10: Sport - x:

Kosárlabda (Lapzárta)

Az A-osztályos női kosárlabda-bajnokság rájátszásának második mérkőzésén a Mikes Kelemen ISK a Govora otthonában vendégszerepelt.