Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mácsafej zenekar: A dolgokról egy földi szellemnekBevárni a lelkünket

2015. október 3., szombat, Kultúra

Több olyan előadást láthattunk Szentgyörgyön az utóbbi időben, melyek koncertszerűek voltak, de bizonyos értelemben színházi produkcióként működtek. Az sem ritka jelenség manapság, hogy különböző együttesek nagyobb hangsúlyt szánnak dalaik szövegeinek, ezért költők megzenésített verseit adják elő. A Mácsafej zenekar és Kolcsár József színművész A dolgokról egy földi szellemnek című Szilágyi Domokos- és Fekete Vince-versekre épülő produkciója olyan szellemi és érzelmi töltetű előadás, mely a zene-irodalom-színház határvonalai mentén bátran megállja a helyét a műfaj legnagyobbjai mellett is.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Zenés produkcióként, de versműsorként is teljes értékű előadást láthattak mindazok, akik kedd este ellátogattak a Tein Teaházba, a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít eseménysorozat előadására. Ahogy elsötétült a terem, a zenekar tagjai pedig háttal álltak a közönségnek, már sejteni lehetett, hogy koncertnél kicsit több lesz, amit láthatunk. „Nem lett, mégse lett belőlem angyalka…” – szólalt meg Kolcsár József színművész hangja a sötétben, és egy pillanat alatt olyan mélyre rántotta a nézőt a költészet olykor borongós, máskor kristálytiszta színekben pompázó szellemi birodalmába, ahonnan csak az előadás legvégén szabadulhattunk.
Végtelenül gazdag a Szilágyi Domokos- és Fekete Vince-versek világa, és végtelenül sokfelé ágazóak ez utóbbi versciklusára, a Ferencz Csaba zenei gondolataira írt és szerkesztett, a zenekar által kiegészített sajátos hangulatok. Mégis attól volt lenyűgöző ereje a produkciónak, hogy nem próbált művészi bravúrokkal elkápráztatni bennünket, inkább egyszerűségre, tisztaságra, természetességre törekedett.
Nem kellettek széles gesztusok ahhoz, hogy a versek életre keljenek és ezer gondolatot ébresszenek bennünk, nem volt szükség színészi sziporkázásra vagy poénos kocsmaszínházi kiszólásokra ahhoz, hogy magunkra ismerjünk, és felfedezvén magunkban a mindenkori emberi lét nagyságát és hiábavalóságát, egy pillanatra megálljon kezünkben a pohár. Kolcsár József játéka annyira egyszerű volt, ahogyan talán még soha nem láttuk őt színpadon, de arcának minden rezdülése igaz volt, tekintete pedig magához láncolt bennünket. Szavak és csendek, egy ember vergődése, kétségbeesett kapaszkodása az életbe, a hit és reménytelenség néma üvöltése. Aztán a színész visszalépett az árnyékba, de mielőtt felborzolt lelkünk megnyugodhatott volna, megszólaltak a hangszerek, és pörgettek, forgattak, ringattak a kételyek és felismerések újabb fájdalmas szavai és csendjei felé. Észrevétlenül húztak le bennünket „egy soha nem látott mélybe”, ahol végül annyira egyedül maradtunk, „mint a sárga napraforgó szomorúsága”.
A dallamvilág újabb távlatokat adott Fekete Vince verseinek, és ismeretlenül is annyira ismerősnek tűntek, hogy szinte nosztalgikus érzéseket keltett bennünk. Ferencz Csaba pontos, kimunkált énekhangja magabiztosan szárnyalt, és amikor Márk Attila rátercelt a refrénekre, lúdbőrözött a hátunk. A dalok zenei felépítése is nagyszerű volt: sokféle harmónia, sokféle ritmus, sokféle díszítés, külön élmény volt követni a három gitár kiváló összjátékát. A Teinbeli színpadon a hátsó sor zenészeinek játéka – Gábor Szabolcs szaxofonos, Ticusan János gitáros, Vitályos Lehel bőgős és Ferencz Áron dobos – annyira profi, könnyed és magabiztos volt, hogy számomra egyből az énekelt versek élvonalába emelte a Mácsafej zenekart.
 „Sietni, sietni, sietni – senki se várhat, senki se vár. Engem sem vártatok meg – nélkülem gyártottatok atombombát, antibiotikumot, ekrazitot, rádiót, gőzmozdonyt, guillotine-t, amforát, kőbaltát –, s nekem csak az maradt, hogy jobban gondoskodjam azokról, akiket én nem várhatok meg” – mondja Szilágyi Domokos, s szavaiban érezzük azt a fejetlen rohanást, ami a mi életünket is meghatározza. A rohanást, amelyben mindenki személytelen, amelyben nincs időnk felelősséget vállalni önmagunkért. Kolcsár József előadóként és az előadás rendezőjeként nem siet és nem siettet. Időt hagy bevárni a lelkünket.
 

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 792
szavazógép
2015-10-03: Életutak - Ferencz Csaba:

László Attila: Lelkemhez a kóruséneklés állt legközelebb

László Attila karnagyot nem valamilyen kerek évfordulóján kerestem meg a fél évszázadot felölelő visszapillantó beszélgetésre. Bár szerettem volna, hiszen több mint három évtizede az ő karnagyi beintésére figyelve fertőzött meg – egy életre – a karéneklés vírusa, de a háromszéki (és nem csak) „karnagyok karnagya” nyolcvanadik születésnapján nem jött össze a beszélgetés. Most, amikor az általa alapított kórus kerek, 35. évfordulóját ünnepli – ez alkalomból ma este 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban jubileumi hangversenyt tartanak –, be kell látnunk: a dolgok néha maguktól is alakulnak. Hiszen László Attila valójában összenőtt azokkal az együttesekkel, amelyeket szervezett, átvett vagy éppen létrehozott, összenőtt a háromszéki kórusmozgalommal, így sokkal találóbb, ha – a magunk módján – egyik „gyermeke” születésnapján köszöntjük. Nem díszes bokrétával, hanem fél évszázados munkája néhány állomásának felelevenítésével.
 
2015-10-03: Kultúra - Sántha Imre Géza:

Metamorphosis Transylvaniae (Hat fiatal erdélyi művész tárlata Egerben)

Apor Péter történetíró fő műve, az Erdélyi változások lett a szep­tember 18-án Egerben megnyílt fiatal erdélyi képzőművészek tárlatának címe. A kiállítás anyagát korábban, a nyár folyamán a budapesti Műcsarnok kis kiállítótereiben láthatta a közönség. A kolozsvári székhelyű Barabás Miklós Céh hat fiatal tagját kérték fel az erdélyiséget a képzőművészet nyelvén bemutató alkotások igényes anyaországi prezentációjára.