Birkózás. Szombaton és vasárnap Marosvásárhelyen rendezik meg az ifjúsági III-as (2000–2001-ben születettek) birkózók zónabajnokságát, amelyen tizenkét sportolóval a Sepsiszentgyörgyi ISK is részt vesz. Cél a súlycsoportonkénti első három hely valamelyikének megszerzése, ugyanis a dobogósok kvalifikálják magukat a hónap végén sorra kerülő döntőre. Hajrá, ISK!
Cselgáncs. Szintén szombaton és vasárnap, ám Kolozsváron szervezik meg a felnőtt cselgáncsbajnokságot, ahová a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK színeiben négy sportoló – Lukács Kinga (57 kg), Csíki Zsolt (66 kg), Bibó Balázs (81 kg), Czifra Attila (100 kg) – utazott. Bízzunk abban, hogy dzsudókáink éremmel térnek haza.
Motokrossz. A megyeszékhelyi Tompa Krisztián a magyar válogatott tagjaként ott lesz a belgiumi Baisieuxban sorra kerülő motokrossz ifjúsági csapat-világbajnokságon. Ma rendezik meg a selejtezőket, holnap magát a vb-futamot. Kis motorosunk édesapja bízik a jó szereplésben, és érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy várhatóan a román nemzeti együttes is jelen lesz a viadalon.
Kézilabda. Ma 11 órától a Resicabányai CSU otthonában lép pályára a Sepsi-SIC az A-osztályos női kézilabda-bajnokság 4. fordulójában. Nehéz mérkőzés vár a lányokra, de reménykedjünk sikerükben. A további program: Arad–Brassói Naţional, Marosvásárhelyi Maros–Besztercei MSC, Slatinai MSC–Temesvár. A Piteşti–Déva találkozót elnapolták.
Kosárlabda. Ma három mérkőzéssel megkezdődik a női kosárlabda Nemzeti Liga 2015–2016-os kiírása, amelynek első fordulójában már két rangadóra is sor kerül: 18 órától a bajnoki ezüstérmes Sepsi-SIC Gyulafehérvárat látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban, míg 18.30 órától a Galaci Phoenix az Aradi ICIM-et fogadja. A további program: ma Temesvár–Kolozsvári U; hétfőn Szatmárnémeti VSK–Alexandria; kedden Rapid–Târgovişte. Aki bérletet szeretne váltani a sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek mérkőzéseire, az ma a sportcsarnok előtt felállított standnál megvásárolhatja a belépőt. Az árak: 500 lej – mecénás bérlet, 250 lej – helyhez kötött szurkolói bérlet, 150 lej – hely nélküli szurkolói bérlet.
Teremlabdarúgás. Könnyű meccs vár a megyeszékhelyi Sepsi FC-re, amely vasárnap 18 órától az élvonalbeli futsalbajnokság 4. fordulójában a sereghajtó Galactic Focşani-t fogadja. A találkozónak a szentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok ad otthont. (tibodi)