Legtöbb horgász azért megy ki a vízre, hogy olyan halat fogjon, amit hazavihet, megehet, esetleg olcsó pénzen eladhat a szomszédnak, ismerősnek. Számukra a mennyiség a cél, sokan nem riadnak vissza a tilosban való horgászattól, a meg nem engedett eszközök használatától, a magántavakon is mindent megtesznek, hogy a megengedett mennyiség fölött minél több halat tegyenek a csomagtartóba, hátizsákba. Húshorgászoknak is nevezik őket.
Egy másik csoport a horgászat adta sportélményt keresi – ők a sporthorgászok. Utóbbi kategória számszerűleg hátrányban van, viszont a horgászetika terén ők képviselik az elitet. A horgászati céllal fenntartott tavak működtetői egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a sporthorgászat népszerűsítésére. Számos versenyt szerveztek az utóbbi időben számukra, a megmérettetéseken tudásukról adhattak számot a versenyzők. A kifogott halat nem a hűtőbe irányítják, igyekeznek minél kevesebb sérülés okozása mellett mielőbb visszabocsátani a vízbe – így másoknak is lehetőségük lesz kifogni a szép példányokat.
A sporthorgászatnak helyet adó állóvizeinket folyamatosan telepítik, egyre inkább odafigyelnek, hogy minél jobb körülményeket biztosítsanak. Lássuk, mire számíthatnak a fontosabb háromszéki tavakon.
A Besenyői-tó a maga 90 hektáros vízfelületével komoly fejfájást jelent működtetőnek, sporthorgásznak egyaránt. Havonta kerül friss hal a tóba, egyszerre 800–1000 kilogrammot telepítenek, de a mennyiség elvész a nagy vízben – tudás kell, hogy horogvégre kapják. Az utóbbi hetekben fogtak nyolckilós pontyot, olyan horgász is volt, aki egy nap alatt 22 példányt vezetett partra. Nem ritkák a 2–3 kilogrammos süllők, csukák sem – számolt be az állományról Selariu Gyula tógazda. Jó hír, hogy végre kialakult az egyetértés horgászok és fürdőzők között. Utóbbiakat strand várja a tóparton, bójákkal kijelölt fürdőhellyel, a horgászhelyeket pedig kerítés választja el a nem kívánt látogatóktól. Újdonság, hogy a tó besenyői oldalán is területet bérelt a Vad Természet Vadász Sporthorgász Egyesület, itt lehetőség van autók parkírozására, sátorverésre is.
Sokan tették fel a kérdést: miért tilos a horgászat Rétyen a nagyobbik tavon? Kerestély Csaba halőr elmondta, szerződést kellene hosszabbítaniuk a tulajdonossal, a rétyi önkormányzattal, de mivel gondok vannak a telekkönyv körül (nem tóként szerepel a terület), nem tehetik meg a lépést. A több évre szóló hosszabbításra azért van szükség, mert a tóbérlőnek gátmegerősítési munkálatokat kellene végeznie, a befektetés megtérüléséhez hosszabb idő szükséges – magyarázta Kerestély. Viszont semmi akadálya, hogy az érdeklődők a két kisebb tóban horgásszanak – ezek a Kovászna Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesületének saját tulajdonai. Itt is gyakran telepítenek, a tópartra épített hétvégi házak is bizonyítják: érdemes itt horgászni.
A megye legújabb horgászhelye a Szotyor melletti, Magic Lake névre keresztelt bányató-komplexum. Itt fektetik a legnagyobb hangsúlyt a sporthorgászatra, a tavak működtetését a „fogd meg és ereszd vissza” (catch and release) elvre alapozzák. Ehhez igazítják a vizek halmegterhelését is. Tíz kilónál nagyobb amurokat, pontyokat, egy kilónál nagyobb dévérkeszegeket, másfél kilós süllőket, öt kilónál is nagyobb csukákat telepítettek a nyáron és ősz elején – számolt be Antal Alpár tógazda. A horgászhelyek kialakítására is odafigyelnek, a stégek mellé asztalokat, padokat készítettek, családos horgászatra is van lehetőség. A halak kifogását viszont komolyan ellenőrzik, a terület videokamerás felügyelet alatt áll – ez azonban nem riasztja vissza a sporthorgászokat, akik a nagy halak kifogásának élményét keresik.
És végül egy különlegességről is beszámolunk. A sugási tavakban koi-pontyot lehet fogni, a többszínű – fehér, sárga, piros, sötét árnyalatú – halakból már háromkilós példányt is kiemeltek.