Sokkal inkább találó lenne ez a cím, ha így hangzana: vissza a viszonylagos kezdethez. Egy család létrejötte valóban egy férfi és egy nő többnyire véletlenszerű találkozásából alakul, majd bővül.
Ám a két személy – hacsak nem közeli rokonok – igencsak eltérő génállománnyal járul a születendő gyermekek majdani személyiségéhez. No de miért viszonylagos? Mert mindkettő a valamikori ősök hosszú sorának génállományától gazdagodott. Biológiai értelemben tehát kiszámíthatatlanul kevertek vagyunk, ahogy ezt ma már tudományosan is bizonyítani lehet.
Történt, hogy az első világháborút követő felfordulásban, 1919-ben Budapesten egy fiatal férfi, aki 1901-ben született Székelyföldön, találkozott egy – a már előző évektől egyetemista – medikával, aki barátnőjével abban az erdélyi menekülteket elszállásoló épületben lakott, ahol a fiatalember gondnokként ügyelte a rendet. A fiatal nő (1900-ban született) elszakadva Szatmáron élő szüleitől és ezáltal anyagi forrásaitól is, többet élt teán és kenyéren, mint táplálóbb ételeken. A túlélést vidámságuk biztosította. Mind a kettőt Margitnak hívták, míg a fiatalságához kevésbé illő, komor és a rendet szigorúan betartó házgondnokot Lajosnak.
Ők, az egyik Margit és Lajos lettek az én szüleim, miután hosszas levelezés után, immár az Erdéllyel kikerekedett Romániában végre 1930-ban összeházasodtak. Puskás Lajos, miután elvégezte a bukaresti egyetemet (csak az utolsó évet, az előzőeket Budapesten tette le) egy évi székelyudvarhelyi tanítás után Kolozsváron, a római katolikus Fiúlíceumban kapott állást. A szegénységükhöz mért egyszerű esküvő után a férj a katolikus Státus diákbentlakásának felügyelő tanári megbízatásával jutott ingyen lakáshoz a Petőfi (ma Avram Iancu) utca 13. számú bérházban, az emeleti bentlakási részben.
Édesanyám, Májercsik Margit soha nem tanult meg románul, pedig felajánlották, hogy kiegészítve budapesti vizsgáit kaphatna orvosasszisztensi állást. Anyám Szatmáron élő édesanyját, Róza mamát Kolozsvárra hívta apám, hogy legyen segítségére anyámnak a háztartásban és majd a gyermekek nevelésében. Aztán majd egy év múlva (1931. augusztus 9-én) megszületett az első gyermek, jómagam. Rengeteg fényképet készített édesapám, a naplót a család életéről pedig naponta vezette édesanyám, és illusztrálta az apám régi típusú fényképezőgépével, kitűnő minőségű, üveges lemezű negatívjaival készült fényképekkel. Időközben a sok lapozással megviselődött naplót édesanyám részben újraírta, bár akkor már négy gyerek volt: a nálam jó egy évvel fiatalabb Csaba, az 1937-ben született Ildikó és az 1940-ben született Árpád. Édesapámon a román állam nem tudott kifogni. Minden gyermeke lefordíthatatlan magyar nevet kapott. A nyarak székelyföldi rokonainknál, a cserkésztáborokban, 1936-tól pedig a brétfűi gyümölcsösünkben teltek.
