Gyanús patkányirtás

2015. október 8., csütörtök, Belföld

Összesen hat megyében szálltak ki tegnap a korrupcióellenes ügyészség Kolozs megyei munkatársai házkutatásokat végezni, mások mellett öt polgármesteri hivatalban is. Az ügyészek összesen 32 házkutatást végeztek el Fehér, Kolozs, Maros, Prahova, Szeben, Szilágy megyében.

A hírügynökségek értesülései szerint kártevők irtását célzó közhasznú szerződéseket vizsgáltak, egész pontosan a rágcsáló- és rovarirtással foglalkozó Coral Impex Kft. által az önkormányzatokkal aláírt megállapodásokról van szó. Az ügyészség közlése szerint a gyulafehérvári, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyszebeni, valamint a zilahi városházát keresték fel. A hatóság azt vizsgálja, törvényes volt-e a szolgáltatás közvetlen odaítélése 2010 után ugyanannak a vállalatnak, amelynek egyébként csak a kincses város önkormányzata idén 8,4 millió lejt fizetett ki. Emil Boc polgármester elismerte, hogy a hivatal tisztviselői ellen merült fel a korrupció gyanúja, de egyelőre nem tudni pontosan, mely bűncselekmények jönnek számításba. Az ügyészek egyébként a cég kolozsvári székhelyén is kutakodtak, Prahova megyéből pedig kikérték az összes dokumentumot, amelyek a vállalkozással kötött szerződéssel kapcsolatba hozhatók. Sajtóértesülések szerint egyelőre egyetlen hivatalnokot sem idéztek be, vagy állítottak elő, mint gyanúsítottat.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-10-08: Belföld - :

Autópályát követelnek

Lemondásra szólította fel kedden az Országos Útügyi és Autópálya-társaság vezetőségét a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége, mert még mindig nem készült el az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti 60 kilométeres szakasza, és a munkálatok a többi szakaszon is szünetelnek. Tiltakozásukat a Romániai Munkáltatók Országos Szövetsége is támogatja.
2015-10-08: Belföld - :

Zavaros vízügyek

A jelek szerint a bukaresti ivóvíz-szolgáltatást biztosító, francia tőkével működő Apa Nova Részvénytársaságot is elérte a korrupcióellenes harc. A korrupcióellenes ügyészség kezdeményezésére bírósági felügyelet alá helyezték tegnap a társaság francia állampolgárságú volt igazgatóját.