AZ IDŐK SZAVÁRA HALLGATVA. A jegyellenőrzést és -eladást is korszerűsítik jövőre a Román Vasúttársaság (RVT) járatain. Az elképzelés szerint a kalauzok egy táblagép segítségével ellenőrzik majd a jegyeket, és ezáltal a vasúttársaság vezetői is pontosan nyomon követhetik, hány személy utazik a vonaton. Egy hordozható nyomtató révén pedig a jegyértékesítés is korszerű körülmények között történik.
A közbeszerzési eljárást év végéig írja ki az RVT utasszállító részlege. A több mint kétmillió eurós beruházástól azt remélik, ezáltal a jegy nélküli utazókat is jobban kiszűrhetik. Egyes vasúti kocsikba videokamerákat is szereltek. Az idei első félévben az RVT 27 millió utast szállított, öt százalékuk jegy nélkül utazott. (ErdélyFm)
KÖRNYEZETBARÁT TÖMEGKÖZLEKEDÉS. A Temesvári Közlekedési Vállalat közleménye szerint próbaidőre újabb elektromos busz érkezett Temesvárra, amely az október 1–15. időszakban közlekedik a város utcáin. A cseh gyártmányú, 85 férőhelyes SOR-busz ezekben a napokban felváltva közlekedik a temesvári buszjáratok útvonalain. Az önkormányzati tulajdonú vállalat nem az első ilyen kezdeményezésénél tart, 2013 őszén egy kínai gyártmányú elektromos buszt teszteltek a temesváriak, amelyik 250 kilométert tett meg töltés nélkül. Egy elektromos busz a városháza szakemberei szerint mintegy 300–400 ezer euróba kerül. (Nyugati Jelen/Főtér)
FELMELEGÍTETT ÜGYEK. Pofon Románia számára a három román újságíró tíz évvel ezelőtti iraki elrablásával foglalkozó dosszié ismételt megnyitása – jelentette ki szerdán Traian Băsescu volt államfő a bukaresti ötödik kerületi bíróság előtt annak apropóján, hogy ismételten behívták kihallgatásra az ügyben. A kihallgatás nyomán dönti el a bíróság, hogy ismét megnyitja-e a dossziét vagy nem. Az exelnök szerint nem jön jól Romániának, ha valaki olyasmiket dob be a nyilvánosság elé, hogy egy volt államfő pénzt sikkasztott egy külföldi művelet költségeiből, a romániai hatóságok pedig ebből show-t csinálnak. Fel lehet oldani az összes információ titkosságát. A témában Corneliu Vadim Tudor feljelentése nyomán kezdtek el újra vizsgálódni, aki azzal vádolta meg Băsescut és Vasile Blaga volt belügyminisztert, hogy elloptak négymillió dollárt a három újságíró szabadon bocsátása fejében állítólag kifizetett váltságdíjból. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.