Összeült a két megye önkormányzataKözösen építik Székelyföldet

2015. október 10., szombat, Közélet

A román, a magyar és a székely himnusz, illetve csángó népdalok hangjaival vette kezdetét Hargita és Kovászna megye önkormányzatának első együttes ülése. Az alkalomból számba vették az eddigi megyeközi együttműködés eredményeit, közös pályázásról, turisztikai fejlesztésről, illetve a két testület saját háza táján aktuális kérdésről is döntöttek.

  • Háromszék és Csíkország határán, a Szent Anna-kilátónál sátorban tartották a a közös tanácsülést. Henning János felvétele
    Háromszék és Csíkország határán, a Szent Anna-kilátónál sátorban tartották a a közös tanácsülést. Henning János felvétele

A két megye közös megvalósításairól Borboly Csaba és Tamás Sándor elnökök számoltak be, az ülés kedvéért a Szent Anna-tó fölötti kilátónál felállított sátorban Vaszi Levente kosteleki népdalénekes rövid, magyar és román dalokból összeállított műsorát követően. Egyik elöljáró sem mulasztotta el megemlíteni, hogy a megyésítés óta ez az első együttes ülése a két megyének, ami egyben az összefogás szimbolikus üzeneteként is felfogható. A 2008 óta elért megvalósításokat csoportokba szedve mutatták be.
A jelentős beruházások közül egyrészt a 112-es számú, Kököst Szászrégennel összekötő, 220 kilométeres országút korszerűsítését emelték ki, amiért mind Háromszék, mind Hargita megye keményen lobbizott, és végül sikerült megvalósítani, de a megyei úthálózatot érintő más fejlesztéseket is érintették pár szóban. Az elég hosszú kifutási időt igénylő, A borvíz útja program sem maradt ki a felsorolásból, amint a többi – elsősorban kalákában megvalósult – fürdőépítés sem, a turisztikai eredmények hangsúlyozásával. Borboly Csaba utóbbi kapcsán úgy vélte, a két megye közötti együttműködésről elmondható, „kalákában sikerült a Székelyföldet építeni”. Az elnökök továbbá a megvalósítások között felhozták a mezőgazdászok, kistermelők szövetkezésének, egyesületekbe tömörülésének elősegítését. Kiderült az is, hogy eddig elsősorban a kultúra és a hagyományőrzés terén volt a leghatékonyabb az együtt dolgozás, lásd Ezer székely leány napja, művészeti biennálék, az Orbán Balázs-díj megalapítása.
A turizmus tekintetében a két megye önkormányzatai által létrehozott Csomád–Bálványos Közösségfejlesztési Egyesületet említették, amelynek célja a térség fejlesztése. Az egyesület tervei kapcsán egyébként Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselője kimerítő ismertetővel is szolgált az ülés során.
A jövőbeni tervek kapcsán mindkét testület elfogadta azt a saját tanácsi határozatát, amelynek értelmében közösen pályáznak a Regionális Operatív Program keretén belül több – közel 56 kilométer összhosszúságú – megyei út korszerűsítésére. Ezek jelentős része Hargita megyében található, Erdővidéket Székelykeresztúr városával kötik össze. A beruházás értéke több mint 12 millió euró, ebből Háromszékre négymillió jut.
A beszámolókat követően mindkét önkormányzat döntött a közalkalmazottak bérének 12, illetve az egészségügyi dolgozók esetében 25 százalékkal történő növeléséről, illetve az alárendelt intézményeknek pénzügyi segítséget is jóváhagytak ezek biztosítására. A háromszéki önkormányzat ugyanakkor valamivel több, mint 110 ezer lejt irányzott előre a megyei sürgősségi kórházban elvégzendő két beruházásra. Ezek egyike a sürgősségi esetek osztályának bővítését szolgálja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-10-10: Sport - :

Sportolóink a hétvégén

Kosárlabda. A megyeszékhelyi Sepsi-SIC ma 18 órától a Brassói Olimpiát látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban a női kosárlabda nemzeti liga 3. fordulójában.
A bajnoki ezüstérmes zöld-fehérek remek idénykezdésen vannak túl, hiszen simán hozták az eddigi négy meccsüket. A Román Kupa első körében kettős győzelemmel jutottak túl a bukaresti Rapidon, majd a bajnokságban előbb Gyulafehérvárt, majd Szatmárnémetit is legyőzték.
2015-10-10: Közélet - Fekete Réka:

Erdélyi értéktár létesül (Útban a hungarikum felé)

A kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartott vándorkonferenciáján mutatta be az Erdélyi Értéktár létrehozása céljából elindított szellemi mozgalmat, amelynek népszerűsítésére a szervezetet a magyarországi vidékfejlesztési és földművelődésügyi minisztérium szárnya alatt működő Hungarikum Bizottság kérte fel.