Különböző személyes élményekkel kötődöm egy-egy államfőhöz. Volt, aki magyar állampolgárrá fogadott, más kitüntetett, volt, akivel egy légtérben néztünk meg színházi előadást, látogattunk meg múzeumot, mással egy  asztalról csipegettünk fogadáson.
Mindamellett, hogy Áder János mellett Mádl Ferenccel személyesen is találkoztam, kedvesebb élményem az, amikor államfővé választásának estéjén felfedeztem őt a Margitszigeti szabadtéri színpad közönségében. Akkor a Méray Tibor író, szerkesztő által alapított újságírói díj az évi nyerteseként tartózkodtam Budapestem, mint egy évvel korábban Váry O. Péter kollégám. S Méray személye az, ami kapcsolatba hozott Göncz Árpáddal. 90 éves születésnapjára meglepetéskönyvvel kedveskedtek hívei tavaly. Pétert is, engem is felkértek, írnánk valamit abba a könyvbe. Megtettük. Aztán, amikor kézhez kaptuk a kötetet, kiderült számunkra, hogy a szerzőtársak között van Göncz Árpád is. Hát ez az, ami az eddigi köztársasági elnökök valamelyikéhez fűződő legkedvesebb élményem: hogy Göncz Árpád szerzőtársa lehetek!
Végső nyugodalmat kell kívánnom. De hogyan szólítsam? Nem Árpi bácsizhatok, hisz nem voltunk ilyen viszonyban. Szerzőtársnak szólítsam? Nem vagyok arra méltó, hogy éljek ezzel a lehetőséggel. Tehát marad, ami tíz éven át volt. Isten nyugtassa, Elnök Úr!

Szekeres Attila