Visszatér a politikába Traian Băsescu volt államfő, aki tegnap bejelentette, belép a Népi Mozgalom Pártba (PMP). Állítása szerint ezzel a lépéssel meg kívánja védeni azt, amit az elnöki mandátuma során felépített.
Nem okozott meglepetést, hogy a PMP-t választotta, hiszen eddig sem titkolta, hogy rokonszenvezik ezzel a politikai erővel, amelyet eddig is Băsescu pártjaként emlegettek. Tavaly az elnökválasztáson ennek a pártnak a jelöltjét, Elena Udreát támogatta, miután ő már nem vehetett részt a megmérettetésen. A párt 2013 júliusában jött létre az akkor még elnök Băsescu védnöksége alatt, aki megszakította kapcsolatait korábbi alakulatával, a Demokrata-Liberális Párttal, mert elégedetlen volt annak működésével.
A volt elnök azonban csak most iratkozott be a PMP-be, és jelezte, azért tér vissza a politikába, hogy megvédje azt, amit 2004 és 2014 között két elnöki mandátuma alatt felépített. Kijelentette, nem gondolta, hogy a két mandátum után ismét párttag lesz, de rákényszerítették erre a lépésre azok, akik „bősz lejáratási kampányt” indítottak ellene. Băsescu úgy véli, 2014 decembere, mandátuma lejárta óta a média egy része és egyes politikusok rendszerint megkérdőjelezik azokat a kedvező változásokat, amelyek tíz év alatt történtek Romániában, és megerősítették a jogállamiságot. Szerinte ebben a lejáratási kampányban egyes állami intézmények is részt vesznek, amelyeket pedig ő szilárdított meg. Ezzel a legfőbb ügyészségre utalt, amely több vizsgálatot kezdeményezett ellene. Ezek olyan ügyek, amelyeket elnöki mandátuma idején nem vizsgálhattak ki, mivel mentelmi jogot élvezett. A héten egyébként kétszer is meg kellett jelennie a bíróságon két külön ügyben. Az egyikben az időközben elhunyt Corneliu Vadim Tudor jelentette fel a 2005-ben Irakban elrabolt három román újságíró ügyében. Őket végül a hatóságok kiszabadították és hazatértek, de Vadim Tudor azt állította, hogy Băsescu eltulajdonította a váltságdíj egy részét. Egy másik ügyben egy férfi jelentette fel Băsescut amiatt, hogy 2007-ben a felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás után korábbi kijelentésével ellentétben mégsem mondott le elnöki tisztségéről. Mindkét ügyben a bíróságnak kell eldöntenie, hogy az ügyészség vizsgálatot indíthat-e.
Băsescu leszögezte, hogy az emberi jogok védelme lesz a fő célja, a lakosságban és az intézményekben is tudatosítani kívánja, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása nem fakultatív jellegű egy jogállamban. Arról biztosította híveit, hogy továbbra is „kényelmetlen politikus” marad.