Október végéig még látogatható a budapesti állatkert részeként működő Holnemvolt Park, de aztán megkezdődik az összességében több mint 25 milliárdos fejlesztés első ütemének kivitelezése, a Mesepark építése.
Három hét múlva kezdődnek az egykori Vidám Park helyén, valamint az eddig a látogatóktól elzárt területeken a Mesepark kivitelezési munkálatai – mondta el Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója. Felidézte: itt, ezen a másfél hektáros területen épülhet fel a 2700 négyzetméteres Mesevár, amely a közelmúlt magyar meséihez köthető állatokat mutatja be játékosan. Az interaktív kiállításon a főszereplők Vuk, Gombóc Artúr, Mekk mester és a többiek hasonmásai lesznek, a Madárkórház emeletén pedig Dr. Bubó rendelőjébe léphet majd be a „következő”. Az új felfogású elvarázsolt kastélyként működő Mesevár környékén a tervek szerint a régi mesterségeket mutatják be. Lesz itt parasztudvar, gyereklovarda, póniistálló, tengerimalac-város, nyuszitanya, több állatsimogató, madárröpde, és ideköltöznek a kicsik kedvenc játszóterei, így a Tündér Ilona-játszótér vagy a Manófalva is.
– A létesítményeket jövőre, az állatkert megnyitásának 150. évfordulójára szeretnénk átadni – fűzte hozzá a főigazgató. A 25 milliárd forintos állami támogatással és fővárosi finanszírozással legkésőbb 2019-ig megépülő Pannon Park, illetve az oda tervezett biodóm Magyarország évmilliókkal ezelőtti világába vezeti majd vissza a látogatókat.