Tanárokat és diákokat díjaztak

2015. október 14., szerda, Közélet

Háromszékről kilenc pedagógust és öt diákot díjazott a hétvégén a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az emlékérmeket és okleveleket szombaton adták át a szovátai Teleki Oktatási Központban.
 

A kétévente kiosztott Ezüstgyopár-életműdíjat azok a pályájuk végéhez közeledő pedagógusok kapják, akik több évtizedes munkájukkal lelkiismeretesen szolgálták a hazai magyar közoktatást, életpályájuk példaértékű, munkásságuk, alkotásuk maradandóan értékmutató. Idén negyvenkilenc pedagógust jutalmaztak az RMPSZ megyei és körzeti elnökei javaslata alapján. Háromszéken kitüntették Barótról Bartha Imrét és Dimény Jánost, Kézdivásárhelyről Dobolyi Aladárt, Kovásznáról Cseh Bélát és Papp Zoltánt, Sepsiszentgyörgyről Farkas Istvánt, Kotta Lászlót, Kövér Sándort és Szakács Zoltánt.
A megye legjobb IX., X., XI. és XII. osztályos tanulója címre, a Mákvirág-díjra azok a középiskolás diákok pályázhattak (az elmúlt tanév eredményei alapján), akik kiemelkedő eredményeket értek el tantárgyversenyeken, kulturális és sportrendezvényeken, valamint példás magatartású tanulók. A díjazottak számára az oklevél, valamint érem mellett az RMPSZ jutalomtáborozást is biztosít. Megyénkből bronz fokozatú Mákvirág-díjat kapott Dani Eszter (kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum), Bod Réka Barbara (sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum) és Boga Bíborka (Baróti Baróti Szabó Dávid Líceum), ezüst fokozatban részesült Tamás Andrea (kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum).
Kiváló matematika eredményeiért Háromszékről Bolyai Farkas-díjban részesült Csutak Balázs, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tavalyi végzőse, felkészítő tanára Bíró Judit. A díjat, amely emlékéremből, oklevélből, könyv- és pénzjutalomból áll, az RMPSZ Tehetséggondozó Tanácsa ítéli oda a diákok országos és Kárpát-medencei versenyeken elért eredményei alapján.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2015-10-14: Közélet - Fekete Réka:

Segítség rászoruló gyermekeknek (Délutáni oktatás és meleg ebéd)

Folyó tanévtől a megyei tanács is támogatja a svájci HEKS Alapítvány és a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány tavaly indított meleg ebéd és délutáni iskola programját, amelyet hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek megsegítése és felzárkóztatása céljából hoztak létre. A megállapodás értelmében Háromszéken tíz új csoport kezdi meg működését. Az első támogatott gyermekközösség számára hétfőn indultak a foglalkozások.
 
2015-10-14: Közélet - Demeter J. Ildikó:

A nyelvvizsga is számít (Szentgyörgy-ösztöndíjak)

Ettől az évtől kezdve a felsőfokú nyelvvizsgát is beszámítják azoknak a végzős diákoknak a pontszámába, akik megpályázzák a Szentgyörgy-ösztöndíjat.