Ötletek versenye

2015. október 14., szerda, Közélet

A Junior Business Club és a Kovakő Egyesület középiskolás diákok jelentkezését várja a harmadik alkalommal szervezett Ötletek versenyére. A vetélkedő során a 3–4 fős középiskolás csapatoknak a szervezők által előre megszabott minta alapján kell kitalálniuk egy rendezvényt, miközben ők döntik el, mi legyen a program témája.

Karácsony Zsolt, a JBC elnöke a versenyt meghirdető közleményben közölte, hogy az akció révén a fiatalok megismerhetik a tervezés folyamatát, hogyan kell azt lépésről lépésre kivitelezni. Kristó Kinga főszervező szerint pedig a cél a fiatalok ösztönzése arra, hogy beleszóljanak abba a körforgásba, amelyek alapján rendezvényeket szerveznek Háromszéken. Amennyiben nagy létszámban jelentkeznek, előválogatást is tartanak. A szakmai zsűri előtt zajló döntőnek a Berde Áron Gazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola ad otthont ma. Az előző években sport-, kulturális és további inter­aktív ötletek születtek. (fer-)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-10-14: Közélet - :

Ösztöndíjak Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely önkormányzata múlt heti tanácsülésén az ösztöndíjakról is döntött. A határozattervezet értelmében a 2015/16-os tanévben az ösztöndíjak nem módosulnak.
2015-10-15: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Székelyföld Napok
A mai program: 9–14 óráig A házikenyér útja Kisbaconban – interaktív foglalkozás diákoknak a vízimalom tájháznál és a paplaknál; 10–17 óráig Rémi de Vos Trei rupturi (Trios Ruptures) című darabjának nyilvános próbái Radu Afrim rendezésében Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ konferenciatermében;