A miniszterelnök-helyettes közölte, az RMDSZ képviselőházi frakciója az elmúlt napokban tárgyalt a kérdésről a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt képviselőivel, és úgy tűnik, sikerül egy olyan vegyes rendszert elfogadtatni, amelyben a töredékszavazatok nem vesznének el, hanem bekerülnének egy kosárba, ahonnan utólag arányosan osztanák el a pártok között. A szövetségi elnök szerint tulajdonképpen egy olyan rendszerről van szó, amelyet Európában több országban is alkalmaznak. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ nem értett egyet az egyéni szavazókörzetes rendszer bevezetésével, véleménye szerint nem a rendszert, hanem ennek szereplőit kell okolni a politikai élet alacsony színvonala miatt.
Az egyéni szavazókörzetes választás bevezetésére irányuló törvénytervezetet tegnap nyújtotta be a szenátus Állandó Bizottságához a választási törvény elkészítését felügyelő bizottság elnöke, a liberális Mihai Voicu. A törvénytervezetet az NLP, az SZDP és a DP 144 képviselője és szenátora kezdeményezte. Voicu reményét fejezte ki, hogy a szenátus Állandó Bizottságának keddi ülése után felkérik a múlt héten létrehozott választási bizottságot, kezdje meg a vitákat. ,,Megegyeztünk, hogy a bizottság a parlamenti vakációban is dolgozik. Remélem, hogy már júliusban meglesz a bizottság jóváhagyása, hogy a törvénytervezet minél hamarabb plénum elé kerülhessen" ― tette hozzá az NLP alelnöke. Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője múlt pénteken azt nyilatkozta, meglátása szerint az egyéni választókörzetes rendszert szabályozó törvénytervezetet az őszi ülésszak elején elfogadja a parlament egyik háza (várhatóan a szenátus), de a további viták miatt elképzelhető, hogy november, december előtt nem lesz meg a végleges változat.