Függetlenként indulnak helyi és megyei önkormányzati helyekért a román fiatalok. A Közösségért Egyesület égisze alatt kifejtett tevékenységéért ismertté vált Mădălin Guruianu a sepsiszentgyörgyi városi tanács egyik helyére pályázik, Joós Ştefan, a Sanitas Szakszervezet megyei vezetője pedig a megyei önkormányzatba szeretne bekerülni.
Mindketten élvezik a fiatal román értelmiségieket tömörítő Közösségért Egyesület támogatását, Joóst pedig szakszervezetének tagsága bíztatta, vállaljon szerepet a döntéshozatalban. Dan Manolăchescu, a Közösségért Egyesület alapító elnöke elmondta, a független jelöltek elsősorban azokat kívánják megszólítani, akik elfordultak a politikától, az elmúlt időszak közvélemény-kutatásai azt mutatják, rendkívül alacsony a románok szavazási kedve. Bénultság jellemzi a háromszéki román politizálást, a pártok nagy részét ugyanazok vezetik tizennyolc éve, nem tudnak új üzenetet megfogalmazni, és nem sikerült maguk mellé állítaniuk a fiatalokat — véli Manolăchescu. Esélytelennek tartja a román pártok összefogását, ők megpróbálták gyakorlati ötletekkel is segíteni ezt, de javaslataik süket fülekre találtak. Úgy véli, a közös lista és jelöltállítás ismét megbukik az egyéni és pártérdekek miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.