Múlt vasárnap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vendégjátékával kezdődött az először megszervezett Erdélyi Művészek Hete Budapesten, az ünnepélyes megnyitót kedden a Magyar Tudományos Akadémián tartották, díszvendég volt Abodi Dóra, erdélyi származású világhírű divattervező és Bánffy Farkas báró.
Csütörtökön Józsa Judit szobrászművész tartott rendhagyó történelemórát és tárlatvezetést a kizárólag erre az alkalomra összeállított kiállításán a Magyarság Házában. Ezt követően pedig Keresztes Ildikó koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.
Szombaton a Marczibányi Téri Művelődési Központban mutatkozik be a kilencéves zongorista tehetség, Struczuj Evelin Zsuzsa, a Transilvanum Alapítvány nehéz sorsú fiatalokat segítő mecénásprogramjának támogatottja. A szatmárnémeti ifjú tehetség után Cristina Sabau-Trifu képzőművész tart előadást a világ számos táján készített alkotásairól és a szakrális művészetről. Az est lezárásaként a Franciaországban élő neves zongoraművész, Horváth Izabella ad hangversenyt Koppándi Jenővel, a Nemzeti Filharmonikusok szólóhegedűsével közösen.
A programsorozat részeként a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata múlt vasárnap átvette a Transilvanum Alapítvány Erdélyi Közösségi Élet Kiválósága elnevezésű díját.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.