Az Erdélyi Magyar Néppárt tegnap délután a kézdivásárhelyi Vigadóban tartotta negyedik országos küldöttgyűlését mintegy százhúsz küldött részvételével. Tőkés László európai parlamenti képviselő, a párt védnöke csak a küldöttgyűlés második felére érkezett meg. A félórás késéssel kezdődő rendezvény nyitányaként Balázs Attila, a párt megyei elnöke házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Szilágyi Zsoltot, a Néppárt országos elnökét, hogy tartson évértékelő beszédet, ezt követően a küldöttek zárt ülésen folytatták a munkát. A tanácskozáson nem került sor tisztújításra, kizárólag technikai kérdésekben döntöttek.
Az elnöki beszámoló kezdetén Szilágyi Zsolt arra kérte a küldötteket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek néhai Fodor Imrére, Marosvásárhely utolsó magyar polgármesterére, a Székely Nemzeti Tanács volt elnökére.
A párt országos elnöke beszédében az elmúlt kilenc hónapban, a januári kongresszus óta elvégzett munkát vette számba és a pártra váró feladatokról, kihívásokról szólt. Hangsúlyozta: a Néppárt az egyetlen erdélyi magyar párt, amelyik tudatosan vállalja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal a stratégiai partnerséget, az autonómiáért való harcot. Voltak viták, és ha késéssel is, de lezajlottak a tisztújítások, megindult a belső munka – mondotta Szilágyi, aki a jövő évi önkormányzati választások tétjére hívta fel a küldöttek figyelmét, kiemelve, hogy október 15-ig minden helyi és területi szervezetnek az volt a feladata, hogy nevesítse legalább saját magának a párt polgármester- és tanácsi listavezető jelöltjeit.
Az elnök a Magyar Polgári Párttal való viszonyról is szólt. Elmondása szerint felvette a kapcsolatot az MPP elnökével, és az év első felében három személyes találkozóra is sor került. A Néppárt elnöke azt kérte, hogy paritásos alapon hozzanak létre választási koalíciót, amelyet közösen irányítanak, és egyetértésben válasszák ki a jelölteket. Ez nem jött létre, és nem is a Néppárton múlott – hangsúlyozta Szilágyi. Az elnök a marosvásárhelyi előválasztásokat is értékelte, szerinte a Néppárt jelöltje által elért harmincszázalékos eredmény azt jelzi, hogy lehet növekedni, és bíznak abban, hogy nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Székelyföldön és egész Erdélyben is javítani tudnak a Néppárt korábbi választási eredményein. Ha visszanyerjük Marosvásárhelyt, és ismét magyar polgármester fogja irányítani a várost, az nemcsak az RMDSZ, hanem a Néppárt sikere is lesz – hangzott el.
Szilágyi szerint Erdélyben a Néppárt az egyetlen korrupciómentes, nyíltan autonomista és föderalista párt. Amint az RMDSZ ismét hatalomra kerül – mondotta –, úgy fogja eldobni az autonómiatervezetet és megtagadni az autonómiát, mint ahogyan azt eddig is tette. Az elnöki beszámoló a Néppárt és a Fidesz–KDNP, illetve az RMDSZ és a Fidesz–KDNP kapcsolatára is kitért, üdvözölve, hogy javulás állt be az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatában. Szilágyi az RMDSZ berkeiben és főleg a Bihar megyei RMDSZ háza táján fellelhető korrupciós ügyekről is szólt, hangsúlyozta, hogy elsikkasztottak 320 millió forintot, ám az RMDSZ mégis védi korrupt politikusait.
A Néppártra váró teendők kapcsán az elnök arra kérte párttársait, dolgozzanak azért, hogy minél több magyar politikus legyen a helyi, illetve a megyei közgyűlésekben, akik hittel és meggyőződéssel vállalják fel az autonómia ügyét.
Az elnök beszéde végén a Magyar Egyeztető Fórum újraindítását szorgalmazta, hogy olyan esetekben, amikor helye van az összefogásnak, például a szórványban, fogjanak össze a magyar pártok, mert a közösség érdeke az első és nem a pártérdek. Beszédét azzal a javaslattal zárta, hogy a Néppárt tanácstagjai próbáljanak meg rezsicsökkentést kiharcolni a szemétszállítás és ivóvízszolgáltatás terén, és tegyék ezt a kisnyugdíjasok és nagycsaládosok érdekében.
Ma 10 órától a kézdivásárhelyi Vigadóban tartja meg soros küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.