RövidenVédőoltás

2015. október 20., kedd, Közélet

Az igényelt tízezer adag grippé elleni védőoltásból eddig 1580 érkezett meg Háromszékre, amit elsősorban a veszélyeztetett csoportoknak osztottak szét – tudtuk meg Ágoston László megyei közegészségügyi igazgatótól. Az első szakaszban egészségügyi dolgozókat, gyermekvédelmi központok és idősotthonok alkalmazottjait oltják be, majd családorvosokon keresztül a nyugdíjasoknak és krónikus betegeknek juttatnak az ingyenes vakcinából.

Országosan 500 ezer adag holland gyártmányú védőoltásra szerződött az egészségügyi minisztérium, egyelőre közel 300 ezret osztottak ki a megyéknek, a többi raktáron van, ha pedig az is elfogy, és még lesz igény oltásra, pótolhatják – nyilatkozta a szaktárca képviselője. Tavaly január végéig Háromszéken 2500-nál kevesebben oltatták be magukat, és más megyékben is alacsony volt az oltási kedv, ami arra utal, hogy nem lesz szükség utánrendelésre. (fekete)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 786
szavazógép
2015-10-20: Közélet - Nagy D. István:

Kerékpárkölcsönzés Sepsiszentgyörgyön

Múlt hónapban indította – egyelőre nagyrészt kísérleti jelleggel – kerékpárkölcsönző szolgáltatását a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda. A kerekezni vágyók jelenleg tandem, gyerek- és felnőttbiciklik közül válogathatnak, a tervek szerint a szolgáltatást a közeljövőben bővítik.
2015-10-20: Közélet - :

Szeszcsempészeket fogtak (Röviden)

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy moldovai állampolgárt szeszcsempészet miatt. A megyei ügyészség tegnapi közleménye szerint a most előzetesbe került Nimerenco Igor irányításával 3200 liter etilalkoholt csempésztek át Romániába 2015. március 5-e és szeptember 21-e között egy traktorfej tartályába rejtve. Az ügyészek szerint Nimerencónak két bűntársa volt: a szintén moldovai C. V. hozta át az árut a határon a vámellenőrzés kijátszásával, a romániai V. A. pedig literenként 15 lejért vette meg tőle a 96 fokos szeszt; ezt 70 fokra hígította desztillált vízzel, és 17 lejért adta tovább.