A Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség vezetőinek tapasztalatai szerint nem kapkodnak a háromszékiek a Holzindustrie Schweighofer vállalat rétyi üzemében felajánlott munkahelyekért. A hivatal szerint sokan a munkaprogramot, illetve a béreket kifogásolják.
Kelemen Tibor, az ügynökség vezetője a fiatalok munkavállalási kedve kapcsán beszélt az osztrák vállalattal kapcsolatos tapasztalataikról. Ezek szerint legutóbb, a kézdivásárhelyi állásbörzén jelentkezett a Holzindustrie Schweighofer mint munkáltató, és összesen negyven munkahelyet kínáltak. Ezek fele szakképzettséget feltételezett – pár mérnöki állást, nehézgépkezelői posztot, gyártósorkezelői munkahelyet ajánlottak –, további húsz állás szakképzetlen munkásoknak szólt. Kelemen szerint a meglepő az volt, hogy különösebb érdeklődést nem könyvelhettek el sem ez alkalommal, sem a korábbi, szeptember végén fiataloknak szervezett sepsiszentgyörgyi börzén, ahová 19 álláslehetőséggel érkezett a vállalat. Legutóbb például egyetlen személyt sem sikerült alkalmazni.
Az igazgató elmondása szerint sokakat elriaszt egyrészt az, hogy a telepre elsősorban a vállalat által biztosított szállítás révén juthatnak el, a jövetel és a távozás ettől függ. Ez sokaknak nem felel meg, szabadabban szeretnének mozogni, csakhogy az anyagi helyzetük nem engedi meg, hogy saját járművükkel járjanak munkába. Emellett egyesek a bért is keveslik, amely – legalábbis az ügynökség információi szerint – 1200–1400 lej körüli (a felsőoktatásban végzett alkalmazottak esetében ez persze magasabb). Mások ugyanakkor arra panaszkodtak, hogy a munkaprogram nem felel meg nekik.
Noha a vállalat részéről még hivatalos tájékoztatást senki nem kapott arra nézve, hogy hány személyt alkalmaztak a beindítástól kezdődően, kevéssé valószínű, hogy emberhiánnyal küzdenének, mivel a telepen gőzerővel folyik a termelés, legalábbis az udvaron felhalmozott készáruból erre lehet következtetni. Kelemen Tibor szerint nem is így tevődik fel a kérdés, inkább arról lehet szó, hogy a vállalat inkább a potenciális munkaerőről gyűjt adatokat, amiből később gazdálkodni tudnak. Éppen ezért a börzékre „hozott” állások száma sem mérvadó, nem biztos ugyanis, hogy pontosan ennyi emberre van szükségük, inkább csak fejvadászmódszert alkalmaznak, életrajzokat gyűjtenek be, amelyeket alkalomadtán felhasználhatnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.