Állnak már falai az új sepsiszentgyörgyi közvécének az Erzsébet parkban, és ha minden jól megy, év végéig befejezik az építkezést.
A régi, több évtizedes szolgálat után leromlott illemhelyet lebontották, ami a helyére épül, az korszerű lesz: a férfi és női mosdók mellett pelenkázót és mozgásukban korlátozott személyek által is használható fülkét, raktárhelyiséget is kialakítanak benne.
A beruházást a város költségvetéséből valósítják meg, értéke közel százezer euró (450 ezer lej). Ezt Sztakics Éva alpolgármester is soknak tartja, de a vállalkozók kevésnek: az első, legjobb ajánlatot letevő cég a versenytárgyalás után visszalépett, a második (szintén helybeli) pedig 19 000 lejes kiegészítést kért, amit az önkormányzat meg is szavazott. A kiadások a régi épület elbontásával és elszállításával kezdődnek, emeli az árat a nagy igénybevételre szánt burkolat, a zöldtető és a domboldal felőli vízszigetelés, a kovácsoltvas kerítés, és az is, hogy a közpénzből történő beruházások sokkal több papírmunkával járnak, mint a magánerős építkezések. Tervek szerint az új közvécé használatáért nem kell fizetni, legalábbis az elején, ha azonban rongálásokat tapasztalnak, akkor megszüntetik az ingyenességet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.