Emlékezés az 1956-os forradalomra
Sepsiszentgyörgy
Ma 12 és 17 óra között látogatható a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza, bejelentkezni a 0726 237 944-es telefonszámon lehet. S A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében ma 11 órától koszorúzás a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú emléktáblánál, valamint Szalai Attila ’56-os mártír Csíki utcai emléktáblájánál; 18 órától megemlékezés az ’56-os emlékparkban, majd fáklyás körmenet az Erzsébet parkba, ahol a kommunizmus áldozatai emlékére állított kopjafánál elhelyezik a kegyelet virágait.
Kézdivásárhely
Kézdivásárhely Önkormányzata és a helyi iskolák közösen emlékeznek ma: 13 órától tisztelgés az 1956-os szabadságharc hősei előtt a református temető kopjafáinál, ünnepi műsorral emlékeznek a Református Kollégium tanulói; 18.30-tól a kézdivásárhelyi iskolák fáklyás felvonulása a Gábor Áron téren; 19 órától megemlékező műsor és koszorúzás a Hősök emlékművénél, közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai.
Kovászna
A központi parkban felállított emlékműnél ma 17 órától ünnepi beszédet mond Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. Zárógondolatokat és imát mond Orbán Lajos lelkész. Közreműködik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat, a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kórusa és az ifjúsági fúvószenekar.
Barót
A Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont udvarán ma 17 órakor kezdődik a megemlékezés. Beszédet tart Márton Árpád képviselő, Lázár-Kis Barna András polgármester és Demeter László muzeológus-történész. Az iskola diákjainak műsora után a 64 vármegye ifjai emlékeznek, majd koszorúzással és a himnusz eléneklésével ér véget a rendezvény.
Kézdialbis
Ma 16 órakor a templom előtti téren kopjafaállítással és ünnepi műsorral tisztelegnek azok előtt, akik a faluból szabadságukat, életüket áldozták az 1956-os forradalom győzelmének reményében.
Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a kamarateremben ma 18 órától Jonas Gardell Jegesmedvék című előadását játssza Zakariás Zalán rendezésében.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig a Nicolae Iorga utcai 3-as Sensiblu (telefon: 0267 312 049, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), 8–12 és 16–20 óráig szombaton és vasárnap a Bánki Donát utcai Salvia III. (0267 310 424), Kézdivásárhelyen az Ambrózia (0267 360 608), hétfőtől az Ambrózia II. teljesít szolgálatot.
Tánc
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előcsarnokában ma 21 órától táncház, ezt megelőzően, 20 órától az új stúdióban kalotaszegi táncokat tanítanak a házigazdák, Melles Endre és Dombi Rózsa. Muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes. Felhívják a résztvevők figyelmét, hogy a színházat és az új stúdiót a polgármesteri hivatal bejáratán át lehet megközelíteni.
Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban szombaton 11 órától megnyílik a Háromszéki fürge ujjak kézimunkakör tagjainak közös kiállítása.
Autóbuszok Sepsiszentgyörgyről
A sepsiszentgyörgyi szállítási vállalat szombaton 16.45 órakor autóbuszokat indít Székelyföld határának megvilágítására: a Lábas Ház elől Rétyre a központba, ahonnan a fúvószenekar kíséretével vonulnak a központi rendezvény helyszínére, Bikfalva határán a Zákány aljába, Kökösbe a Gábor Áron-emlékmű mögötti gyülekezési helyre. A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parki megállóból Aldobolyba a Hágóra indul autóbusz. Visszaindulás mindenhonnan 20.30 órakor. A jegyek egységes ára: 4 lej menet, 4 lej jövet.
Slam poetry est a Teinben
A sepsiszentgyörgyi Tein Teaház ma 20 órától bemutatja a Smooth Slam Erdély Tour slam poetry estet a magyarországi slam jeles képviselőivel. Fellép: Süveg Márk Saiid kétszeres országos egyéni bajnok, Gábor Tamás Indiana kétszeres országos csapatbajnok, Csider István Zoltán, Bock Balázs, Benke Hunor. Az est házigazdája a Kónya & Kónya Ponopol és küb_beat. A fellépések után szabad a mikrofon.
Zene
Az évad első hangversenyét a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia Consonantia Kamarazenekara tartja ma 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében. A műsort J. S. Bach a-moll hegedűversenye indítja, majd az osztrák klasszicista Joseph Haydn ritkán játszott remeke, a hegedűre és zenekarra írt G-dúr hangversenyt és Felix Mendelsson-Bartholdy d-moll vonószenekari koncertjét hallhatjuk.
Pódium Kávéház. Ma 21 órától a sepsiszentgyörgyi Park vendéglő harmadik emeleti Di Stefano bárjában Vallomások címmel Kertész János (billentyű), Fehérvári Péter (ének) és Kertész Huba (gitár) előadása: dalok magyarul és angolul, enyhe dzsesszbeütéssel, néhány sanzonnal fűszerezve, melyek az érzelmekről, hangulatokról szólnak. A belépés ingyenes.
XIV. Nemzetközi Ökumenikus Kamarakórus Fesztivál. Ma a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban az esti szentmisével (18 órától) kezdődően szervezi a Laudate Kamarakórus a fesztivált, amelyen hazai és külföldi kórusok lépnek fel. A fesztivál záróakkordja: vasárnap 19 órától a Krisztus király-templomban a Napocelli nemzetközi csellózenekar koncertje, a 32 húrú cselló. A belépés ingyenes.
Felső-háromszéki gyermekkórusok találkozója. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templomban szombaton a 9.30 órakor kezdődő szentmise után megtartják a Felső-háromszéki római katolikus gyermekszkólák és kórusok találkozóját és versenyét. A rendezvény fővédnöke ft. Varga Béla főesperes.
25 éves a Pro Vita Hominis Társaság
A sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Társaság október 24-én a Krisztus Király-templomban tartja 25 éves jubileumi ünnepségét. A 10.30-kor kezdődő szentmisét Msg. Csató Béla csíkszentkirályi plébános, pápai káplán mutatja be. Dr. Kovács Zita, a társaság vezetőjének beköszönője után a kézdivásárhelyi Kertész család tesz tanúságot életéről.
Könyvbemutató
* A hagyományőrző napok részeként Kézdivásárhelyen az Erzsébet Teremben ma 17 órától Rumi Tamás bemutatja Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! és dr. Hosszú Gábor Rovásatlasz – Erdély településjegyzéke című könyvét.
* Málnáson a református egyház imatermében ma 19 órától Kisgyörgy Tamás bemutatja az általa szerkesztett, T1224 Úz völgye, 1944. augusztus 2.–szeptember 19. című könyv második, átdolgozott, bővített könyvet. Házigazda: Balla Barna lelkész, díszvendég Páll Sámuel Úz-völgyi tüzér-veterán.
* A sepsiszentgyörgyi Parnasszus Irodalmi Kör meghívott vendégeként a kovásznai Tóth Mónika a Csoma Egyesület kiadásában megjelent, Soványít hiányod című verskötetét mutatják be szombaton 17 órától az unitárius egyház tanácstermében. A szerzővel Para Olga ny. magyartanár beszélget.
Röviden
TÜKÖR A KIVILÁGÍTÁSHOZ. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházában (Konsza Samu utca 21. szám) ma 9–13 óráig címerrel ellátott tükröt lehet vásárolni a szombati Világítsuk ki Székelyföld határát nagyszabású rendezvényre, melynek segítségével a gépkocsik reflektorfényét lehet felfelé irányítani.
FELKÉSZÍTŐ. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata felvételi felkészítőt tart a jövő tanévben induló drámaosztályba VIII. osztályos tanulóknak ma 18 órától a líceum drámatermében. Érdeklődni a 0740 578 725-ös telefonszámon vagy a www.osono.ro honlapon.
MELLRÁKOSOK TÁMOGATÓCSOPORTJA. A sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt székhelyén ma 17 órától támogatócsoport-találkozót tartanak mellrákkal érintetteknek és hozzátartozóiknak. Meghívott: Bocz Judit pszichológus.
TELJESÍTMÉNYTÚRA. Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztálya szombaton dr. Fogolyán Kristóf-teljesítménytúrát szervez a Baróti-hegységben 10, 25 és 45 km-es távon. Indulás Sepsiszentgyörgyről a József Attila utca 4. szám alatti Nagy-udvarháztól 7, 8 és 9.30 (kerékpárosok) és 10 órakor. Részletek a www.heke.ro honlapon.
KALÁKA KOVÁSZNÁN. Kovásznán szombaton 10–14 óráig a Háromszéki Közösségi Alapítvány és a Városi Művelődési Ház szervezésében feljavítják a Puskás-híd melletti játszóteret.
IVÓVÍZ. Szombaton 8–23 óráig a Közüzemek Rt. felfüggeszti az ivóvízszolgáltatást Sepsiszentgyörgyön a Mező, Forrás, Árkosi, Toroczkai Wigand Ede, Ferencváros utcában, a Csíki utcában az Árkosi út útkeresztezésétől a város csíkszeredai kijáratáig, valamint az Oltmező úton a Covalact tejfeldolgozó üzemtől a Csíki utca útkereszteződéséig.
ÁRAMSZÜNET. Rétyen, Szentivánlaborfalván és Komollón szombaton 7–19 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.