A kicsi magyar világ négy éve számomra (ahogy valamennyiünk számára) két szakaszra osztható, egyrészt az első két év viszonylag békés és a két utána következő minden szempontból tagadhatatlanul háborús időszakára. Jómagam csak ’44 fenyegető hangulatát érzékeltem az Orion rádiónkból naponta hallott „Légiriadó, légiriadó...” figyelmeztetésből, de egyéb változásokból is. Most azonban e helyen még a derűs idők történetéből szemelgetek.
Amint már említettem, édesapánk a négy magyar év alatt sokrétű – jobbára önként vállalt – feladatai miatt keveset volt otthon. A negyvenes év áprilisa „elhozta” Árpád öcsémet is, kiegészülvén immár véglegessé a Puskás család.
Csaba öcsém állította, hogy ő látta röptében a gólyát, és igyekezett nekem az ablak párkányán bizonyítani a lábujjak lenyomatát. Hadd fűzzem ehhez hozzá a katolikus konzervatív nevelés (még máig is létező) prűdségét, az immár 12–14 éves kiskamaszok mesével és nem a nemiség valóságával való hitegetését. Édesapám Tóth Tihamér Tiszta férfiúság könyvét és más erkölcsi intelmekkel gazdag egyházi szerzők írását ajánlotta nekem. Én pedig ez időben „faltam” a könyveket (így van ez mindmáig). Sokszor én olvastam testvéreimnek, de különösen Csabának, akinek ehhez akkoriban nem volt türelme. Persze a karácsonyi angyallal sem volt másként. Engedjük meg azt a feltevést, hogy szüleink a gyermekromantika és hiedelem világában próbáltak az egyre véresebb valóságtól távol tartani.
Ekkoriban, 1943-ban írtam az első „irodalmi igényű” verseket és elbeszéléseket. Kettő is szól a húsvéti locsolkodásról, amely mindig ünnepi ruhás, verses élmény volt, és akárcsak napjainkban, lehetőséget teremtett kedves leányismerőseink, barátnőink meglátogatására. A huncut Csaba egy ilyen alkalommal (édesanyám nagynénjénél, Zsembery Elviránál, a zongoraművésznél voltunk éppen) mint első szavaló, elmondta az én versemet, és én nem ismerve az övét pontosan, elpirulva mentegetőztem. Az első „magyar” karácsony az ajándékok bőségét hozta, és a mindig visszatérő (újrafestett) hintalovat. A budapesti nagybátyám (a Ganz gyárban mérnök, feltaláló) saját készítésű villamos vasúttal ajándékozott meg, amely tulajdonjogát mindegyre vitattuk öcsémmel.
Egyik elbeszélésem a Bethlen-bástyai kalandunkról szól, amely során ugyan nem fedeztük fel a Szent Mihály-templomhoz vezető alagutat, de megtaláltuk egyik iskolatársunk bedobott értesítőjét, tele osztályfőnöki intelmekkel a szülő tudomásul vételére. Miután a hallgatók vakációra mentek, mienk volt az egész épület. Végigjárva a szobákat, otthagyott apróságokat szedtünk össze, és olykor a nemiséget feltáró képeslapokat is nézegettünk. Pityu, a gépész (Ilea) fia, általában velünk tartott, és hármasban nagy gombfocicsatákat vívtunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
