Még csak nem is az a gyáva, szánalmas sunyítás, amely a halálos áldozattal járó legutóbbi kiruccanását követte, nem is a szekus módszereket idéző törekvés, hogy majd csak elsimítják az ügyet, ha kell, törvényt módosítnak, ha szükséges, tényeket hamisítanak, mert az ilyen törtető, hatalomittas figurák számára semmi sem szent. Vérlázító, ahogyan a kormányfő semmiféle felelősséget nem hajlandó vállalni minisztere tetteiért, hallgatólagosan védi őt, mi több, cinikus kárörömmel konstatálja, hogy miután az ellenzék korábban hiába próbálta magához édesgetni, most nekiesett a mérleg nyelvének tartott, a koalíciós kormány számára a parlamenti többséget biztosító, ily módon tehát királycsinálónak minősülő Opreának. Ijesztő az is, ahogyan az eset kivizsgálását kezdeményező, az elmúlt időszakban magának tekintélyt kivívó ügyészséget lepattintaná a pozíciójához foggal-körömmel kapaszkodó tábornok irányítása alatt álló rendőrség és belügyminisztérium. Az pedig több, mint abszurd, hogy miután Oprea nem hajlandó lemondani, főnöke, Victor Ponta pedig nem hajlandó őt félreállítani, az a Romániában is módfelett furcsának számító helyzet alakult ki, hogy a nyomozó hatóság munkáját azon intézmények segíthetnék csak információval, amely intézmények – a rendőrség, a belügyi tárca – éppen az ügyészek célkeresztjébe került személy irányítása alatt állnak.
Mindezek mellett az Oprea-botrányban a legelkeserítőbb a reakcióhiány, hogy két-három nap után elülni látszik az egész. Az ellenzék vérszegény tiltakozása arról árulkodik, a liberálisok maguk sem tudják, akarnak-e, tudnak-e kormányozni, ha igen, mikor, kivel, egyáltalán, ellenfelük vagy potenciális szövetségesük-e Oprea. Klaus Johannis államfő reagálása ezúttal nem késett, tulajdonképpen neki sikerült csak magyarázkodásra kényszerítenie Opreát, eszközei viszont nem nagyon vannak a kormányfőhelyettes elmozdítására, az a kijelentése pedig, mely szerint azt tanácsolta neki, hogy mondjon le, inkább gyengeségről, mintsem elszántságról tanúskodik. De a civil szféra, a közvélemény nyomása sem bizonyult tartósnak, az utcai tüntetésekkel a hétvégén fellobbant láng igen hamar kialudt.
És talán ez a legdühítőbb az Oprea-botrányban: hogy elpárolgott minden dühünk, hogy szinte már nem is látjuk értelmét felemelni szavunkat a visszaélések ellen. Mert ha már lázadni sem tudunk, merünk, tényleg bármit megtehetnek velünk.