Luther Márton hitújító tézisei kifüggesztésének 548. évfordulójára készülve a héten a reformáció nagyhetét tartja a négy sepsiszentgyörgyi református gyülekezet és az evangélikus közösség. A kedden kezdődött eseménysorozat minden estéjén más-más templomban gyűltek össze a hívek, az istentiszteleteket követően meghívott előadók, kórusok léptek fel.
A reformáció nagyhete záróakkordjaként szombaton délután 17 órakor Kálvin János szobránál imával és énekkel emlékeznek a nagy reformátorra, azt követően innen indul a fáklyásmenet Mikó Imre szobráig, utalva arra, hogy az egyház nem ért egyet a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával. A helyszínen fellép a Református Kollégium kórusa, majd az ünneplők a belvárosi református templomba vonulnak, ahol a 18 órakor kezdődő, úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten nt. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese prédikál. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.