Csütörtökön a Sepsi-SIC behúzta idei első győzelmét a női kosárlabda I. liga (B-osztály) első fordulójában, ahol szép csapatjátéknak köszönhetően 11 ponttal múlta felül a hazai pályán játszó Brassó csapatát.
A találkozót a brassói csapat kérésére három nappal hamarabb játszották le. A Nemes Áron által irányított szentgyörgyi lányok a második negyed kivételével mindegyiket uralták, és egyre nagyobb előnyt sikerült kiépíteniük. Az első félidő végén 30–30-nál fordulhattak a csapatok, majd a szünet után Kilin és Gergely hárompontosai behozhatatlan előnyt biztosítottak az utolsó negyedben jól védekező zöld-fehér mezeseknek. Az utolsó játékrészben Lazar és Kilin túl nagy falatnak bizonyult a brassói védelem számára, így előbbi könnyedén dobott hat, utóbbi pedig hét pontot. Szép volt, lányok!
A Sepsi-SIC játékosai: Lovász 18, Lazar 16/3, Kokovay 10/6, Gergely O. 7/3, Kilin 13/9, Miklós–Holinka 2, Bölöni, Taranek, Mikes D., Belényesi, Bitai, Kovács. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.