Kicsik és nagyok népesítették be tegnap a fennállása 15. évfordulóját ünneplő sepsiszentgyörgyi Izabella Alapítvány Horgász utcai székháza előtti szabad teret, ahol próbababát élesztettek újra, mentőautót mutattak be, egyesek ügyességi versenyen bizonyítottak, jutalomcsokit ellenben mindenki kapott. Az elsősorban rákos betegek otthoni kezelését végző civil szervezet programjaival ezen a napon is hirdette, minden szenvedőn lehet segíteni, az életért és az egészségért minden körülmények között tenni kell.
Ma vérnyomás- és vércukorméréssel, EKG-készítéssel és -kiértékeléssel, táplálkozási tanácsadással kívánják hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, a születésnapról pedig Domokos Izabella, az alapítvány alapítója és elnöke azt mondta, leginkább annak örvend, hogy fent tudtak maradni, és másfél évtizede folyamatosan azért tehetnek, hogy enyhítsék a beteg emberek fájdalmát, szenvedését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.